Télutó Kupa: Ismét a Bázisrepülőtér ünnepelhetett


2012-02-25 16:40:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Télutó Kupa: Ismét a Bázisrepülőtér ünnepelhetett főképe
Immár 17. alkalommal rendezték meg a Városi Sportcsarnokban a város közintézményeinek, munkahelyi kollektíváinak kiírt Télutó Kupát, melyen a benevezett kilenc alakulatot három csoportba osztották. Idén a Postás SE nem vett részt a küzdelmekben, helyettük az amerikai katonák húztak mezt, mindjárt a játéknap első mérkőzésén. Az A csoporttól eltekintve egyértelmű volt az alakulatok csoporton belül elfoglalt helyezési sorrendje, a hármas döntőre a rekordbajnok Bázisrepülőtér és a tavalyi évhez képest erősebb játékoskerettel érkező Pápai Rendőrkapitányság készülhetett. Az A csoportban Tűzoltóság a Monitor FC-vel szemben az utolsó percben mentette döntetlenre a találkozót, így jobb gólkülönbségének köszönhetően ők voltak trió harmadik résztvevői. A hármas döntőben a katonák a tűzoltóknak és a rendőröknek sem kegyelmeztek, így a 17. tornát követően ismét a Bázisrepülőtér együttese emelhette magasba a vándorserleget, a második hely a Tűzoltóságnak jutott, a dobogó legalsó fokára a Rendőrség állhatott fel. Kálmán István, a végső győztes gárda csapatvezetője örömét fejezte ki, hogy 2012-ben is ők végeztek a rangsor élén.
- Hetente egy alkalommal teremben készültünk a mai mérkőzésekre, de a csapategység és a küzdeni akarás is hozzájárult a mostani sikerhez. A tavalyi évhez képest nem játszottunk olyan jól, igaz több csapat is erősebb összeállításban érkezett, gondolok itt a Pénzügyőrségre, a Rendőrségre, a Monitor FC-re. Ettől eltekintve természetesen örülök a mai győzelemnek, gratulálok a csapatnak, remélem az elmúlt évek hagyománya jövőre sem szakad meg.

"A" csoport:
Monitor FC - HAW-NAMA 3-1
HAW-NAMA – Tűzoltóság 2-4
Tűzoltóság - Monitor FC 2-2

Az "A"csoport végeredménye:
1. Tűzoltóság
2. Monitor FC
3. HAW-NAMA

"B" csoport:
MÁV – Pénzügyőr 2-6
Pénzügyőr – Bázisrepülőtér 0-1
Bázisrepülőtér – MÁV 2-1

A "B"csoport végeredménye:
1. Bázisrepülőtér
2. Pénzügyőr
3. MÁV

"C" csoport:
Polgármesteri Hivatal - Mentőállomás 1-0
Mentőállomás – Rendőrség 0-2
Rendőrség – Polgármesteri Hivatal 3-0

A "C"csoport végeredménye:
1. Rendőrség
2. Polgármesteri Hivatal
3. Mentőállomás

Mérkőzések a 7-9. helyért:
HAW-NAMA – MÁV 5-1
MÁV – Mentőállomás 3-1
Mentőállomás - HAW-NAMA 4-1

Mérkőzések a 4-6. helyért:
Monitor FC – Pénzügyőr 2-3
Pénzügyőr - Polgármesteri Hivatal 10-0
Polgármesteri Hivatal - Monitor FC 1-4

Mérkőzések az 1-3. helyért:
Tűzoltóság – Bázisrepülőtér 0-2
Bázisrepülőtér – Rendőrség 1-0
Rendőrség – Tűzoltóság 0-1

A  TÉLUTÓ KUPA VÉGEREDMÉNYE:
1. Bázisrepülőtér
2. Tűzoltóság
3. Rendőrség
4 Pénzügyőr
5. Monitor FC
6. Polgármesteri Hivatal
7. HAW-NAMA
8. Mentőállomás
9. MÁV

A legjobb játékosnak Györkös Zoltánt (Bázisrepülőtér) választották, a legjobb kapus megtisztelő címét Tóth Attila (Bázisrepülőtér) tudhatja magáénak, a gólkirály szétlövést követően hat találattal Maróti Zsolt (Pénzügyőr) lett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!