Nyerhető mérkőzésen maradt alul a Pápa-Damla KC


2009-12-06 22:19:25  | cikk:  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Nyerhető mérkőzésen maradt alul a Pápa-Damla KC főképe
Ma este a 2009/2010-es NBI/B-s kosárlabda bajnokság 8. fordulójában a Pápa-Damla KC a tabella 7. helyén álló Budapesti Honvéd alakulatát fogadta a városi Sportcsarnokban. A hazaiak múlt héten remek játékot bemutatva, 82-71-re legyőzték az addig veretlent Sopront, míg a fővárosiak a Székesfehérvárt fektették két vállra 102-62-vel. Vajda József továbbra sem számíthatott Bogdán Erikre és Vajda Balázsra. Az első negyed hazai szempontból rosszul indult, kezdésnél elaludtak mieink, 0-5-re meglépett Mészáros István csapata. A múlt héten 18 pontig jutó Ács vezérletével azonban magukra találtak a pápaiak és a negyed derekára már nálunk volt az előny (11-10). Az első 10 perc végéhez közeledve fokozatosan javuló játékot mutattunk és Horváth triplájával már 15 ponttal megléptünk a vendégektől. A 29-16-os első negyed magabiztos pápai előnyt mutatott. A második negyed kezdetén is a fehér mezes hazaiak akarata érvényesült, ám a negyed derekától kezdve érthetetlen módon visszavett a tempóból a Pápa, így fokozatosan csökkent a két csapat közti különbség. A félidő végére mindössze 6 pontra olvadt az előnyünk (45-39). Vajda mester igyekezett a rendelkezésre álló 15 perc alatt rendet tenni a fejekben, ám kérései nem találtak meghallgatásra. Sem védekezésben, sem támadásban nem tudtuk a Sopron elleni formát hozni, majd’ 5 (!) perc kellett a harmadik negyedből, mire újabb kosarat tudtunk szerezni. Ebből adódóan Taga és Tigyi révén átvette a vezetést a felbátorodó Honvéd és a zárónegyed előtt – ugyan csak 1 ponttal – de már a vendégek álltak közelebb újabb győzelmükhöz. A döntés tehát az utolsó 10 percre maradt, amit szintén a fővárosiak kezdtek jobban. Két sikertelen támadásunkat is két triplával büntették a vendégek, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. A végeredmény Kollár hármasával alakult ki.

Pápa-Damla KC – Budapest Honvéd 83-89 (29-16, 16-23, 16-23, 22-27)

Haraszti Gábor

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!