„Felszabadult mókázás, nevetés és nótázás…” - Jótékonysági szülők-nevelők bálja a Mezőben


2012-02-12 09:24:59  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


„Felszabadult mókázás, nevetés és nótázás…” - Jótékonysági szülők-nevelők bálja a Mezőben főképe
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tagintézménye (volt Mező) hagyományos jótékonysági szülők-nevelők bálját, melynek másodszor adott otthont az intézmény új aulája.
A szép számban megjelent bálozókat Gál Imre igazgatóhelyettes köszöntötte, aki mint mondta, a bál célja, hogy a szülők és a tanárok, baráti köreikkel együtt kötetlen formában is találkozzanak, jól érezzék magukat. A tánc és a finom vacsora mellett egy kis beszélgetésre is sor kerülhet.
Végül arra sarkallta a jelenlevőket, hogy vásároljanak minél több tombolát, hiszen a mezős bálok jótékonysági céllal szerveződnek, bevételüket az iskola jól tanuló és rászoruló diákjainak megsegítésére ajánlják fel, valamint az intézmény könyvtárát és tárgyi eszközeit fejlesztik.
Az est nyitányaként romantikus angolkeringőt adott elő a 12. G osztály.
Az ínycsiklandó vacsoráról az iskola tankonyhája gondoskodott, akik sertés aprópecsenyét színes zöldségekkel és fűszeres burgonyával, valamint baconos csirketekercset füstölt sajtmártással, párolt rizzsel, hozzá vegyes salátát kínáltak. Desszertként szilvás-fahéjas pitét mandulahabbal, likőrös barackraguval tálaltak a pincér tanulók. Természetesen a terem feldíszítése sem hiányozhatott a bálról, ami az iskola két tanárának, Szalóky-Katóné László Máriának és Kővári Lillának köszönhető, akik már hetekkel ezelőtt gipszből készítettek vidám és ötletes karneváli álarcokat az asztalok díszítéséhez.
Az est során meglepetés-produkcióval lépett fel a Pápai Musical Stúdió, tagjaik kiváló hangulatot teremtettek fülbemászó slágereikkel.
A hajnalig tartó mulatságon Bancsó Máté és Vajda Krisztián húzta a talpalávalót. A bál csúcspontja a tombolasorsolás volt, ahol a résztvevők több mint 100 értékes terméket, utalványt nyerhettek, a legszerencsésebb vendég pedig egy 81 cm-es LCD TV-t vihetett haza.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!