Lombard – Duslo Sala 2-3


2012-02-10 16:29:00  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lombard – Duslo Sala 2-3 főképe
Lejátszotta újabb felkészülési mérkőzését a Lombard Pápa. Bene Ferenc együttese a műfüvön a szlovák másodosztályban szereplő Duslo Sala ellen lépett pályára ma délután. A pápaiak a Takács, Rodenbücher, Tóth G., Présinger, Gyömbér, Dóczi, Lovrencsics, Tóth B., Maric, Rása, Alexis kezdő 11-el vonultak fel. A félidő első felében jobbára a küzdelem dominált, gólszerzési lehetőség nem alakult ki egyik oldalon sem. Az első említésre méltó eseményt a 22. perc hozta, ekkor Maric csúszott rá keményen Marian Datkora, a játékos esetleges sérülése és a későbbi atrocitások elkerülése érdekében, Bene Ferenc lecserélte a szerb támadót, akinek a helyét Musti vette át a pályán. Fél óra játék után Tóth Bence eszén előbb Kolmokov kapus, egy perccel később pedig a kapufa járt túl, előbb a fiatal játékos szabadrúgását fogta a hálóőr, majd Lovrencsics remek passzából lőtte telibe a bal kapufát. A 38. percben első valamirevaló támadásából Marek Kosut révén megszerezte a vezetést a vendégcsapat, ami kissé megzavarta a mieinket, így a gól után rögtön Robert Glenda vezethette Takácsra a labdát, ám a pápai portás bravúrral hárított. A szünetben Balogh, Quintero, Szilágyi és Szabó Zoltán is beállt, majd Németh Milán is, így ők már testközelből láthatták, ahogy a próbajátékos Musti megelőzve a kapust a hálóba belsőz 1-1. A 85. percben Michal Ac szabadrúgásból parádés gólt ragasztott a bal felsőbe, majd nem sokkal később Szabó Zoltán szintén pontrúgásból tekert a kapu jobb oldalába 2-2. A slusszpoén másodpercekkel a lefújás előtt következett, amikor Andrej Curgali is betalált, ezzel a szlovákok megnyerték a mérkőzést, a Lombard Pápa pedig elveszítette makulátlan mérlegét a felkészülési időszakban.

Bene Ferenc: Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, több tetszetős támadásunk volt, jó ritmusú volt a meccs. Az újonnan érkezettek és a próbajátékos miatt még nem annyira összeszokott a társaság, de elsősorban nem is a csapatteljesítményre figyeltem ma, hanem arra, hogy ki mennyire tud egy lépcsőfokot minőségben előre lépni.

Lombard – Duslo Sala 2-3 (0-1) Gsz.: Musti, Szabó ill. Kosut, Ac, Curgali

A Lombard Pápa szombaton 13 órától szintén a műfüves pályán Dunaszerdahely ellen lép pályára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!