Nemzethalál egy háziorvos szemével


2012-02-10 07:04:50  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Nemzethalál egy háziorvos szemével főképe
Nemzethalál egy háziorvos szemével - ezzel a címmel tartott előadást dr. Dancs Ferenc a Pápai Polgári Kör összejövetelén az Ipartestület székházában. Pápa város háziorvos szakfelügyelő főorvosa több irányból is megközelítette a címadó, összetett témát.
Mint mondta, az egészségpolitikáról nem lehet gazdaságpolitika nélkül beszélni, illetve azt a témát megközelíteni, hiszen a kettő szorosan összefügg. Az egészség rendkívül összetett dolog, ha azt mondjuk, egészségügy, az nemcsak a szervezet egészségét, hanem a lélek állapotát is jelenti.
- Jobboldali emberként el kell, hogy mondjam, a 2010-es választás óta a lelki állapotunk sokkal jobb, összehasonlíthatatlanul jobb, mint volt a megelőző években.
Az előadásból kiderült néhány számszerű adat is. Az orvostudomány fejlődésével, az életkor kitolódásával, a fejlett technikák és gyógyszerek alkalmazásával megnőtt a gyógyítás költségoldali kiadása. Véleménye szerint, az anyagi helyzet nagyban rányomja a bélyegét az ellátás minőségére, mivel maga a gyógyítás költséges dolog.
- Min lehetne javítani? Nyilvánvaló, hogy a költséghatékonyságon kellene javítani, gondolok itt a párhuzamos vizsgálatokra. Többek között az ilyenek miatt szokták azt mondani, hogy az egészségügyben együtt van jelen a szegénység és a pazarlás. Változtatásokra mindenképpen szükség van. Ott tudnak hatékonyan gyógyítani, ahol megvan hozzá a feltételrendszer és a szaktudás - mondta dr. Dancs Ferenc, aki úgy ítéli meg, a jelenlegi egészségügyi átalakítás indokoltan ebbe az irányba folyik.
A háziorvos néhány aktuálpolitikai kérdésre is kitért az egészségügy terén. Az új alkotmányunk második cikkelye is kimondja, az élet a fogantatással kezdődik, így védi a törvény már a magzati életet is.
- Ennek ellenére Magyarországon az elmúlt években mintegy 43 ezer abortusz történt meg, és ha ehhez hozzátesszük azt, hogy 30 ezer fővel vagyunk évente kevesebben és 2011-ben 10 millió fő alá csökkent hazánk lakossága, akkor azt hiszen, hogy a nemzethalál szó nem riogatás, hanem valós félelem attól, hogy ezt a tendenciát követve egyszerűen eltűnik a magyarság a Kárpát-medencéből.
Dr. Dancs Ferenc szerint egy megoldás van: vissza kell állítani a magyarokban a nemzettudatot, amely a trianoni tragédia óta nem tér magához. Ez az óriási jelentőségű, hosszú folyamat pedig az alapoknál, az oktatásnál és a felnövő generációknál kezdődik.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!