Fordított és nyert a Lombard Pápa a Nyitra ellen


2012-02-08 16:50:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Fordított és nyert a Lombard Pápa a Nyitra ellen főképe
A téli felkészülés felénél járó Lombard Pápa ma délutáni ellenfele a szlovák élvonalbeli bajnokság hetedik helyén álló FC Nyitra volt. A pápaiakat ezidáig már kétszer megtréfálta az időjárás, múlt héten az Újpest elleni meccs maradt el, tegnap pedig az intenzív havazás és szél miatt Csákvár együttese nem tudott Pápára utazni. Szerencsére a szlovákok rendben megérkeztek a Perutz Stadionba, így 13 órától Szilasi Szabolcs sípszavára 50 néző előtt elkezdődhetett a mérkőzés. A házigazdák az Ambrusics, Horváth, Farkas, Rodenbücher, Németh, Balogh, Nagy, Tóth B., Musti, Szilágyi, Inutile összeállításban kezdtek, csereként Gyömbér, Tóth G., Quintero, Alexis és James is szóhoz jutott. Mindjárt az első percben megszerezhette volna a vezetést a hazai gárda, ám Inutile beadásáról a próbajátékon szereplő Musti centikkel lemaradt. A 10. percben Tóth Bence csinálta meg magának a helyzetet, ám bal lábas lövése elkerülte a kaput, csakúgy mint pár perccel később Horváth Levente kísérlete. Egy perccel később első alkalommal jutott el Ambrusics kapujáig a vendégcsapat, és Bakule révén mindjárt meg is szerezték a vezetést. A félidő derekén Tóth Bence adott remek labdát a bal oldalon érkező Inutilének, lövését ujjheggyel tolta a kapu fölé Matej Kpeczki kapus. Fordulás után Gyömbér Gábor és Tóth Gábor is pályára lépett, és újabb két próbajátékos, James és Alexis is lehetőséghez jutott. A 72. percben Alexis remek ütemű passzából Németh Milán ugrott ki, aki hét méterről nem hibázott, és kilőtte az alsó sarkot. Öt perccel később ismét Alexis villogott, ezúttal sarokkal indította Mustit, aki az elvetődő kapus mellett a jobb alsóba lőtt. Nem sokkal a lefújás előtt Nagy Sándort buktatták a 16-oson belül, a jogosan megítélt büntetőt Tóth Bence félmagasan a kapu jobb oldalába lőtte. Ezzel kialakult a 3-1-es hazai győzelem, a pápaiak teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, hiszen az egész találkozó alatt nyomás alatt tartották a szlovákokat, és a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek.

Bene Ferenc: Az időszakhoz képest meglepően jó ritmusban és nagy kedvvel játszottak a játékosok, megfelelő volt a labdasebesség is, sajnos a támadózónánkban több pontatlanság volt, emiatt nem tudtunk további gólokat szerezni, néhány dolog védekezésben sem tetszett, de összességében megérdemelten nyertünk, az ellenfélnek egy helyzete volt csak, igaz azt kíméletlenül értékesítették. A próbajátékosokról még korai bármit is mondani, vannak pozitív és kevésbé pozitív benyomások, a héten eldől, hogy ki megy, és ki marad.

Lombard Pápa - FC Nyitra 3-1 (0-1) Gsz.: Németh, Musti, Tóth B. ill. Bakule

Bene Ferenc együttese február 10-én 13 órától a szlovák bajnokságban szereplő Duslo Sala ellen folytatja a felkészülést.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!