Lezajlott az Öveges fizikaverseny első fordulója


2012-02-08 14:30:55  | cikk: mo  | 


Lezajlott az Öveges fizikaverseny első fordulója főképe
Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat minden évben megszervezi az Öveges József fizika tanulmányi versenyt hazánkban. A könnyűnek egyáltalán nem mondható megmérettetés iskolai fordulóját tegnap délután írták az általános iskolás fiatalok, köztük a Munkácsy Mihály Általános Iskola 10 legjobb fizikás diákja. A 8. osztályos tanulóknak két óra áll rendelkezésükre a feladatlapok kitöltésére. Megyeriné Borsó Éva matematika-fizika szakos pedagógustól megtudtuk, az iskolai forduló alkalmával három számításos feladatot kellett elvégezniük a diákoknak, ezenkívül 50 tesztfeladatban kellett megadni a helyes válaszokat. Megyeriné Borsó Éva elmondta azt is, mind a számítások, mind a tesztfeladatok felölelik a teljes általános iskolás tananyagot. A megyei fordulóban a gyakorlatok fizikatörténettel egészülnek ki, ezúttal Mikola Sándor élete és munkássága kerül a középpontba. A döntőben, vagyis az országos megmérettetésen a versenyzőknek a számolással megoldható gyakorlatok mellett fizikai összefüggéseket megállapító, gondolkodtató feladatokat kell megoldani, illetve önállóan kell elvégezni és értékelni egy mérőkísérletet, továbbá egy bemutatott fizikai jelenségre kell magyarázatot adni. Megyeriné Borsó Éva érdeklődésünkre elmondta, városi szinten sajnos egyre kevesebb intézmény nevez a színvonalas versenyre. A munkácsysok azonban évek óta jól szerepelnek a fizika tudományát átfogó megmérettetésen. 
A XXII. Öveges József fizika tanulmányi verseny megyei fordulója április 17-én lesz, míg az országos versenyt május 18-20. között rendezik meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!