Mihályháza teremben is verhetetlen


2012-02-05 16:28:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Mihályháza teremben is verhetetlen főképe
Nem sokkal ezelőtt véget értek a Pápa és Kistérsége Labdarúgó Teremtorna idei küzdelmei. A mai, harmadik játéknapon a selejtezőkből továbbjutott 12 csapattal négy hármas csoportot alakítottak ki, melyből csak a legjobbak küzdhettek meg a döntőben való részvételért. A kupán papírforma eredmények születtek, és a 23 fős mezőny négy legjobb együttese jutott az elődöntőkbe, ahonnan Takácsi simán, Mihályháza valamivel nehezebben kvalifikálta magát a fináléba. A nap utolsó meccsén az alakulatok nem sok figyelmet fordítottak a védekezésre, hiszen öt perc alatt négy alkalommal is megrezdült a háló. Ezt követően visszaesett az iram, a 2-2-es állásnál megszólaló dudaszó pedig azt jelentette, hogy büntetőrúgásokkal dől el az idei bajnoki cím. A heteseknél a mihályháziak koncentráltak jobban, így a Téli Kupa után – játékosállományukat ismerve nem is csoda - idei második teremtorna elsőségüket ünnepelhették, Takácsinak a tavalyi tornagyőzelmet követően a második hely jutott megelőzve Pápateszér gárdáját.
- A mai nap nagyon kiegyensúlyozott mezőnyt hozott, de véleményem szerint megérdemelten végeztünk az élen - mondta Mészáros Géza, csapatvezető, Mihályháza polgármestere. A döntőben a szerencsére is szükségünk volt, boldog vagyok, hogy a télen már másodszor végzünk a rangsor élén. Szeretnék gratulálni a fiúknak, évek óta együtt játszanak ezek a srácok, az összeszokottság mellett az is mellettünk szólt, hogy nemcsak egy csapat vagyunk, hanem egy baráti társaság is.

A gólkirály nyolc találattal Szabó Arnold (Kéttornyúlak) lett, a legjobb játékosnak Sebesi Gábort (Mihályháza) választották. A legjobb kapusnak járó serleget Zsirai Ádám (Takácsi) vihette haza.

Harmadik játéknap eredményei

I. csoport
Kéttornyúlak – Vanyola 1-4
Vanyola – Nyárád 1-2
Nyárád – Kéttornyúlak 2-2

A csoport végeredménye:
1. Nyárád
2. Vanyola
3. Kéttornyúlak

II. csoport
Mihályháza – Nagyacsád 5-0
Nagyacsád – Malomsok 0-2
Malomsok – Mihályháza 2-4

A csoport végeredménye:
1. Mihályháza
2. Malomsok
3. Nagyacsád

III. csoport
Takácsi – Borsosgyőri ISE 0-0
Borsosgyőri ISE – Nemesgörzsöny 1-0
Nemesgörzsöny – Takácsi 0-2

A csoport végeredménye:
1. Takácsi
2. Borsosgyőri ISE
3. Nemesgörzsöny

IV. csoport
Vaszar – Pápateszér 1-1
Pápateszér – Gic 4-0
Gic – Vaszar 3-1

A csoport végeredménye:
1. Pápateszér
2. Gic
3. Vaszar

Elődöntők:
Nyárád – Takácsi 2-6
Mihályháza – Pápateszér 3-2

3. helyért: Nyárád – Pápateszér 2-2 (b.: 2-3)

Döntő: Takácsi – Mihályháza 2-2 (b.: 5-6)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!