Galamb- és kisállat kiállítás Pápán


2012-02-04 18:26:53  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Galamb- és kisállat kiállítás Pápán főképe
Új helyszínen, a PGSZKI tagintézmények tornatermében (volt Mező) rendezte meg a V-85 Galambtenyésztő Egyesület éves kiállítását. Kilenc egyesület közel 50-en kiállítója hozta el állatait a négy napra. Az ország több részéből érkeztek tenyésztők, a kiállítók Pápáról, Debrecenből, Székesfehérvárról, Sopronból, Ajkáról, Csabrendekről, Nagycenkről látogattak el városunkba. Az első napon a ketreceket állították fel, a galambokat hozták be a terembe, másnap a hivatalos megnyitót követően a galambokat bírálták el, ma és holnap pedig a látogatóké a terep.
- Ezen kiállítás rövid ideje tartó elnökségem első mérföldköve – mondta dr. Pintér József Zsolt, a V-85 Pápa Galamb-, Baromfi-, és Kisállattenyésztő Egyesület elnöke. Elődeink szakmai színvonalát és kitartó munkásságát szem előtt tartva rendeztük új helyszínen kiállításunkat. Hagyományteremtő szándékkal a galambok és baromfiak illetve bemutató jelleggel nyulak, jövőre pedig a vízi szárnyasok is helyet kapnak rendezvényünkön. Szándékunk, hogy városunk földrajzi adottságainak köszönhetően csapatunk elszánt munkássága révén és támogatóinknak köszönhetően ezen rendezvény a környék elsődleges eseménye legyen. Az idei mezőny erős közepesnek mondható, 38 fajtagyőztes-, és 10 tiszteletdíjat osztottak ki a bírálók, a galambokat több csoportban osztályozzák, és minden csoportnak sajátos ismérvei vannak.

A kiállítás vasárnap 16 óráig látogatható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!