Akarjuk-e a teljes közösségvállalást? - véget ért az Ökumenikus Imahét


2012-01-23 07:08:24  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Akarjuk-e a teljes közösségvállalást? - véget ért az Ökumenikus Imahét főképe
Az idei Ökumenikus Imahét záró istentiszteletének a református templom adott otthont vasárnap délelőtt. Az istentisztelet kezdetén dr. Steinbach József református püspök köszöntötte az egybegyűlteket. Az imanyolcad zárásán részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Szabó György, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője, dr. Mail József apát-plébános, Salgó Ferenc kanonok-plébános, Polgárdi Sándor evangélikus esperes és Boncz Zoltán baptista lelkipásztor valamint a helyi református gyülekezet képviselői, Ifjabb Márkus Mihály lelkipásztor és Köntös László főjegyző.
- Köszöntöm a pápai katolikus, evangélikus és baptista gyülekezetek tagjait, akikkel ma együtt lehetünk jelen Isten színe előtt. Az idei Ökumenikus Imahét fő mondanivalója az volt, hogy Krisztus győzelme átformál bennünket, a keresztény embereket. Ezért az átformálódásért könyörögtünk egész héten, hiszen a ránk bízott evangélium, az örömhír, a megtérés, az újjászületés evangéliuma mindannyiunk számára közös. Jó együtt lenni, jó Isten színe előtt együtt megállni és közösen imádkozni és együtt igéjére figyelni - köszöntötte a résztvevőket a püspök.
Az istentiszteleten igehirdetéssel Gáncs Péter evangélikus püspök szolgált, aki arról beszélt, vajon mi változhatott az elmúlt hét során a magyar keresztények szívében valamint a magyarországi egyházak életében.
- Egy biztos, imanyolcadot tartottunk, ami azt jelenti, hogy semminek sincs vége. Ha imahét lenne mögöttünk, akkor az tegnap este befejeződött volna, de tudatosan imanyolcadot hirdettünk, ami azt jelenti, hogy a hét első napján, vasárnap, Krisztus feltámadásának ünnepén újra együtt vagyunk, újra együtt indulunk és egy új hetet kezdünk, ami azt jelzi, hogy van tovább, van folytatás - kezdte az igehirdetést Gáncs Péter.
Mint mondta, az ökumenikus imahét attól lesz ökumenikus, hogy a különböző vallású felekezetek felfedezik egymás értékeit, rácsodálkoznak és élnek belőle. Ezt jól alátámasztotta a záró istentisztelet is, hisz a református templomban az evangélikus igehirdető egy bencés fordítás sorait olvasta.
A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke igehirdetése során feltette a nagy kérdést is: a hét a különböző közösségek összekovácsolását szolgálta, de vajon a keresztény közösségek akarják-e ezt a teljes közösséget.
- Ha arra gondolok, hogy még mindig képtelenek vagyunk együtt részesei lenni Krisztus testének, vérének, mi, akik egy testből és vérből élünk, és testvérnek merjük egymást mondani, miközben nem tudjuk elfogadni egymástól Krisztus testét és vérét. Ilyenkor meg kell kérdezni azt, amit egy evangélikus teológus írt le, tényleg akarjuk-e az egységet? Igazán valljuk vagy nekünk ez a köztes, langyos állapot. Ez jellemző mindenre, már nem utasítjuk el egymást, már nem szektázzuk le a másikat, de azért az igazi közösséget, mint az úrvacsorai közösséget, a germanisztikus közösséget még nem vállaljuk - fogalmazott a püspök.
Gáncs Péter szerint nehezen hisszük el, hogy mi egy győztes csapat tagjai vagyunk. Akkor is, ha különböző klubcsapatokban játszunk, különböző egyházakban, gyülekezetekben éljük meg a kereszténységünket, mégis egy nagy világválogatott tagjai vagyunk, ez pedig a kereszténység ökumenikus nagy közössége, az anyaszentegyház.
- Győztes csapat vagyunk és ezt nehéz nekünk elhinni, mivel mást nem hall a magyar Mohács óta, mint, hogy vesztes vagy. Azóta mi mindent elveszítünk, minden szabadságharcot, minden forradalmat, minden rendszerváltást, mást sem mondanak rólunk hetek óta, mint hogy bóvli ország vagyunk, ez is leértékel, az is leminősít. Hát ne higgyük el, drága testvéreim, hogy a tengeren túlról vagy Brüsszelből mondják meg nekünk, hogy mi mit érünk. Azt higgyük el, ami itt van a kezünkben, a teremtő Isten szavát, fedezzük fel ezt a közösséget, ami már most valóság lehet.
Az istentisztelet a Magyar Kultúra Napja valamint nemzeti imádságunk előtti tiszteletből a Himnusz eléneklésével zárult.
Az imahéten összegyűlt perselyadomány összegét, 113.495 forintot a következő hetekben ünnepélyes keretek között a Szent Anna Plébánia Karitász csoportja kapja meg a helyi egyházi vezetőktől.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!