Tapolcai siker a Fodor Sándor Emléktornán


2012-01-21 18:52:42  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Tapolcai siker a Fodor Sándor Emléktornán főképe
A Bakonyerdő Pápa kézilabdacsapata harmadik alkalommal rendezte meg elhunyt utánpótlás edzője emlékére a Fodor Sándor Junior Emléktornát. A meghívott hat csapat két csoportban 2x20 perces körmérkőzéseket játszott, majd a csoportelsők a döntő, a csoportmásodikok a harmadik, a csoportharmadikok az ötödik helyért küzdöttek meg. A tornán az 1992. január 1-je után született játékosok játszhattak. A megnyitón Unger Tamás mondott beszédet, az alpolgármester szerint – utalva a tegnapi Magyarország – Franciaország EB selejtezőre – szebb napon meg sem rendezhették volna a pápai tornát.
- A 26-23-ra megnyert meccs után megkérdezték Mocsai Lajost, hogy mi volt a siker titka a franciák ellen, a szakember három dolgot említett: a motivációt, a csapatmunkát és az önfeláldozó játékot. A ma pályára lépőknek is ezt a három tényezőt szeretném kívánni, örömteli, hogy évről-évre nő a résztvevő csapatok száma, ez azt is bizonyítja, hogy a kézilabda nemcsak Pápán népszerű. A mai torna - amellett, hogy egy szép gesztus az egykori edző irányába – arra is kiváló lehetőség, hogy ti játékosok megmutassátok a játék szépségét, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre több fiatal játékos kezdjen el kézilabdázni és csatlakozzon a klubhoz.
A pápaiak remekül szerepeltek csoportjukban, hiszen előbb 16-8-ra legyőzték a Le Belier KK Ajka gárdáját, majd a Móri KSC-nek sem kegyelmeztek, 11-17-tel fektették két vállra a Fejér megyeieket, ami azt jelentette, hogy a döntőben szerepelhettek. Ellenfelük az a Tapolca volt, mely előbb döntetlenre végzett a Győrrel, majd négy góllal legyőzte az alsóörsieket. A finálé – melyet közel 200-an szurkoltak végig a helyszínen - sokáig úgy tűnt, happy enddel zárul, hiszen a pápaiak négy góllal is vezettek, úgy érezték, zsebben a meccs, ami sajnos a játékukra is kihatott. Az ellenfél nem adta fel, gyors támadásaik góllal végződtek, így előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették, végül a lefújásnál egy góllal jobbnak bizonyultak a házigazdáknál.
- Természetesen szerettük volna megnyerni a tornát, hiszen Fodor Sándornak sokat köszönhetünk - vélekedett Kapcsándi Zsolt, a pápai junior csapat edzője. A döntőig jól játszottunk, az utolsó meccsen is a kezünkben volt a győzelem, sajnos túl korán hittük el, hogy megvan a meccs. Sajnálom, hogy a kiélezett küzdelem miatt a döntőben nem tudtam mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, de akik ma nem léptek pályára, azok is nagyon fontos részei az együttesnek, a jövőben is számítok rájuk.

Eredmények:
Bakonyerdő Pápa – Le Belier KK Ajka 16-8

SZESE Győr – Alsóörs SE 24-21

Móri KSC – Bakonyerdő Pápa 11-17

SZESE Győr – Tapolca VSE 21-21

Le Belier KK Ajka – Móri KSC 12-15

Tapolca VSE – Alsóörs SE 25-21

5. helyért: Alsóörs SE - Le Belier KK Ajka 22-16

3. helyért: Móri KSC - SZESE Győr 12-24

Döntő: Bakonyerdő Pápa - Tapolca VSE 20-21

Különdíjasok

A torna legjobb kapusa: Takács Norbert (Móri KSC)

A torna gólkirálya: Márkus Norbert 22 gól (Tapolca VSE)

A torna legjobb játékosa: Kapcsándi Kristóf (Bakonyerdő Pápa)

Az alakulatoknak és a különdíjasoknak a díjakat Fodor Sándorné adta át, aki meghatottan köszönte meg a szervezők munkáját és a csapatok részvételét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!