A tánc mindig a lélekből fakad - újabb táncház a JMSZK-ban


2012-01-20 20:08:29  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A tánc mindig a lélekből fakad - újabb táncház a JMSZK-ban főképe
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2011-ben a Nemzeti Kulturális Alap pályázatot írt ki rendszeres táncházak megtartására, melyre a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ is pályázott. A pályázat során elnyert összegből nyolc alkalomból álló sárközi táncsorozat indult még tavaly ősszel, a második táncház pedig ma este 17 órakor kezdődött a művelődési központ előterében.
- Ma is sárközi anyaggal foglalkoztunk, az elején egy kis ugróssal indítottunk, majd egy lakodalmi szokásjátékot próbáltunk meg feleleveníteni, melyet rókatáncnak is hívtak régen, levezetésképpen pedig lassú és friss csárdást tanítottunk a gyerekeknek - ismertette Müller Zoltán táncpedagógus a több mint egy órás táncház programját.
A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. Ennek előnyeit mára sok szülő felismerte; ezt bizonyítja az is, hogy a vidám és mozgalmas táncházban nagyon sok érdeklődő vett részt. Müller Zoltán karakán invitálásának pedig még a szülők sem tudtak ellenállni.
A magyarországi néptáncegyüttesek mindenképpen fontosnak tartják az olyan kezdeményezéseket, mint a táncházak, s ez alól nem kivétel a Vadvirág Néptáncegyüttes sem. A népi hagyományok, elsősorban a zene és a tánc újraélesztését célzó táncház-mozgalom a hetvenes évek elején indult be Magyarországon.
A magyar néptánccal való foglalkozás egy életforma, amely nem könnyű, de annál inkább becsülendő. Azok, akik eme hagyományaink továbbörökítésére tették fel életüket, csak elismerésben és tiszteletben részesülhetnek. Köszönjük a Vadvirág Néptáncegyüttes alapító és örökítő tagjainak, valamint az együttes egykori és jelenlegi vezetőinek, hogy segítenek megismerni elfeledett kultúránkat, hagyományainkat, hiszen munkájuknak köszönhetően sok emberben alakult ki egy mára már szinte ismeretlenné vált fogalom: a nemzeti identitás.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!