DK: A köztársaságért mentek ki az utcára


2012-01-13 16:39:04  | cikk: mo  | 


DK: A köztársaságért mentek ki az utcára főképe
Reménykeltő és emlékeztető céllal demonstrált ma délután a Demokratikus Koalíció (DK) pápai szervezete a Kossuth utcán. Kerecsényi Zoltán, a párt vezetője a Kossuth-szobornál tartott megmozdulás kapcsán elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, hiszen a magyar nép emlékezetében Petőfi mellett Kossuth Lajos volt az, aki leginkább megtestesítette a republikanizmust, a szabadságot – fogalmazott Kerecsényi Zoltán, majd emlékeztetett arra is, hogy két hete hazánk hivatalos neve nem Magyar Köztársaság.
- Szeretnénk a pápaiakban is erősíteni a reményt, hogy lesz még Magyar Köztársaság. A DK alakulásától fogva köztársaság-párti programot képvisel. Számunkra a köztársaság szó az egyenlőség, a szabadság, a szolidaritás, a kölcsönös megértés, a konszenzus, az egész társadalom összetartozásának igényét és ideálját jelenti. Valljuk, hogy köztársaság nem pusztán államforma, hanem életforma, erkölcs, étosz, az egész nyilvános életet átfogó és meghatározó magatartásbeli és viselkedési norma – mondta el a demonstrációt megelőző sajtótájékoztatón a párt vezetője.
Kerecsényi Zoltán azt hangsúlyozta, céljuk, hogy a magyar demokraták – beleértve a Magyar Szocialista Pártot – széles körű összefogásával újraalapítsák az 1918-ban, 1946-ban és 1989-ben alapított köztársaságot, helyreállítva a józan, mérsékelt politizálás hitelét és becsületét. E célok mentén fogalmazták meg szórólapjuk üzenetét is, melyeket a mai napon osztottak a járókelőknek. Az emlékeztető demonstráció mellett a DK Köztársasági Zsebfüzet címmel készített egy kiadványt is, melyet minden demokratikus szervezet vezetőjéhez eljuttatnak a közeljövőben. A kiadványban a köztársasághoz kötő versek, publikációk olvashatók.

A Demokratikus Koalíció helyi szervezete nem először tartott tagtoborzó demonstrációt Pápán. A körülbelül 40-50 rendes és pártoló tagot számláló párt decemberben a piactéren hívta fel a figyelmet a kormány – megítélésük szerint – helytelen intézkedéseire.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!