Még 13 napig pályázhatnak az önkormányzatnál a pápai sportegyesületek


2012-01-03 15:56:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pápa Város Önkormányzata pályázatot hirdetett pápai székhelyű sportegyesületek működésének támogatására, a vissza nem térítendő támogatás keretében összesen 35 millió forintot osztanak szét. A korábbi években a pápai egyesületek március végén, április elején nyilatkoztak támogatási igényeikről, idén ez bő három hónappal előbbre tolódott. Az okokról és a további részletekről dr. Áldozó Tamás polgármestert kérdeztük.

- Úgy ítéltük meg, hogy sokkal pontosabban tudják az egyesületek működésüket és az egész évet tervezni akkor, ha már év elején tisztában vannak azzal, hogy mennyi támogatásra számíthatnak. Ezt a támogatást pályázat útján kívánjuk nyújtani mindazokkal a kötöttségekkel, amiket egy pályázat jelent. Szeretnénk biztosak lenni abban, hogy egyrészt az a szervezet, amellyel szerződést kötünk, az egy jogszerűen működő, jogalanyisággal és jogképességgel rendelkező egyesület, másrészt tisztában szeretnénk lenni azzal, hogy a közpénzt milyen tevékenységhez kívánják felhasználni. A keretösszeg a tavalyi évhez hasonlóan 35 millió forint, az egyesületeknek a benyújtott anyagán, tervein múlik, hogy ebből a pénzből mekkora összeg kerül a kasszájukba.

Idén módosul a sportrendelet és a sportkoncepció is, a városvezetőt erről is kérdeztük.

- Jelenleg egy 1999-ben elfogadott sportkoncepció alapján igyekszünk világos elvek mentén támogatni a Pápán működő egyesületeket. Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt 13 év változásai ezt a koncepciót meghaladták, éppen ezért azt szeretnénk kérni minden olyan polgártól, aki a sport területén tevékenykedik és a sportegyesületek működéséért felelősséget érez, mondja el véleményét, illetve az általunk összeállított szempontrendszer alapján fejtse ki álláspontját erről a koncepcióról. Azt szeretnénk, hogy minél többen szóljanak hozzá a sportkoncepció elképzeléseihez, terveink szerint a beérkezett vélemények alapján január 16-30. között elkészítjük az anyag nyers változatát, majd a nyilvánosságra hozatal és az újabb álláspontok kiértékelése után február közepén a képviselőtestület elé szeretnénk beterjeszteni.

Dr. Áldozó Tamás hozzátette, amennyiben ez a folyamat túl gyors, akkor a koncepció később kerül a képviselők elé, hiszen alapvető érdek, hogy mindenki számára elfogadható, világos elveket alakítsanak ki.

A pályázat a papa-ma.hu honlap mellett letölthető a papa.hu oldalról is, illetve beszerezhető személyesen a Városháza Polgármesteri Kabinetjében valamint a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.

A pályázat beérkezési határideje: 2012. január 16.

A pályázatot egy példányban postai úton Pápa Város Önkormányzata Humánerőforrás Bizottságnak (8500 Pápa, Fő u. 12.) címezve, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetjéhez lehet benyújtani. A pályázatokat Pápa Város Önkormányzatának Humánerőforrás Bizottsága 2012. január 31-ig bírálja el, melynek eredményéről a pályázó írásos értesítést kap.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!