A Szérűskertektől a Csúcsig


2009-12-02 23:03:46  | cikk:  | fotó: Babos Petra  | 


A Szérűskertektől a Csúcsig főképe
Az immáron 80 éve városi kerületté nyilvánított pápai Tókert történetéről nyílott ma délután 4 órakor kiállítás a Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltárában A Szérűskertektől a Csúcsig címmel. A megnyitón részletek hangzottak el Szalai Antal, Molnár István, Bali József írásaiból, a történeti tényeket pedig Somfai Balázs főlevéltárostól, a fióklevéltár vezetőjétől hallhatták a megjelentek.
- Pápa város legnagyobb területű családi házas városrészét, a Tókertet hivatalosan 1929-ben nyilvánította külön kerületté a város akkori hatósága. A Tókert története azonban 1771-gyel, a tó lecsapolásával kezdődik. Az újonnan kijelölt Gróf út és a mederbe kényszerített Bakonyér parti sávja, valamint a Hódoska-puszta határvonala által bezárt hatalmas, háromszög alakú területen az Eszterházy-uradalom kertgazdálkodást kezdett, méghozzá úgy, hogy a földet sok száz apró parcellára osztva, árendába adta a városnak, az pedig, megművelésre, saját polgárainak. A beépülés első nagyobb fejleményeként a Tisztviselőtelep épült meg 1912-ben.       
A városrész nagyobb arányú kiépülése az I. világháború után, az állam által végrehajtott földreform során lebonyolított parcellázás révén valósult meg 1925-től. Néhány év alatt több száz házhelyet osztottak ki, melyen villák, polgárházak, illetve egyszerűbb szoba-konyhás házikók épültek fel. A városrész további tervezési munkáit, műszaki műveit Geba András mérnök, városi műszaki tanácsos teljesítette.
A betelepülők hamar megkedvelték új lakhelyüket. Összetartásukból máig is ered a „tókertiesség”, a szolidaritás érzése, mely szerves alkotórésze Pápa város polgári szellemiségének - mondta el Somfai Balázs és Benedekné Gosztonyi Hajnalka. A megnyitón a tókerti Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjai szerepeltek.
A kiállításon a tárolókban térképeket, tervrajzokat, okiratokat nézhetnek meg az érdeklődők.
A kiállítás kedden, szerdán, csütörtökön 9 és 16 óra között tekinthető meg december 11-ig, majd 2010. január 4-től március végéig.

Babos Petra

Kapcsolódó írás:


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!