A Weöres alsósai a Diótörőn


2011-12-19 13:44:38  | cikk: Véseiné Kárpáti Ágot  | 


A Weöres alsósai a Diótörőn főképe
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából iskolánk 45 alsós kisdiákja és 5 tanító nénije utazhatott el szombaton, december 17-én Budapestre, az Operába az MKB Karácsonyi Gyermekgálájára.
Reggel fél hétkor indultunk, s az elsők között érkeztünk meg az Andrássy úti csodálatos épületbe, így bőven volt időnk alaposan megismerni az Operaházat.
A gyerekek nem győzték kapkodni a fejüket, egyre újabb és újabb csodákat fedeztek fel. A Mikulás fogadott bennünket, énekszóért cserébe foglalhattuk el a helyeinket. A nézőtérre érve azonnal a zenekari árok felé vették útjukat gyermekeink, figyelmesen hallgatták a zenészeket, amint bemelegítettek. A zenészek is kedvesen reagáltak a gyerekek érkezésére, hangszereiken ismert gyermekdallamokat megszólaltatva. 11 órakor, miután megtanulták a mesebalett alatti tetszésnyilvánítást, elkezdődött a három felvonásos csoda. Az első felvonás alatt még visszafogottan hallgatták és nézték az előadást, aztán szépen bemelegedtek a gyerekek, szakértő módján fejezték ki elismerésüket a művészeknek, tapsoltak a szólók után, dobogtak is hozzá a lábukkal, ha lenyűgözte őket egy-egy szereplő produkciója. Közel ültünk a színpadhoz, ezért jól láttuk, hogy a táncosok arcán a mosoly a gyerekközönségnek szólt, ők is élvezték a
hallgatóság hozzáértését.
A látvány mindenkit magával ragadott: csodálatos és folyamatosan változó díszletetek között finoman megtervezett, ízléses jelmezekben mutathatták meg tudásukat a táncosok. A gyermekszereplők különösen tetszettek kis csapatunknak. Odafelé a buszon már megismerkedhettek a történettel, ezért mindegyikük jól megértette a tánc nyelvét. Hatalmas moraj futott végig a nézőtéren, amikor a színpad palotává változott, a gyerekek alig hittek a szemüknek, olyan csoda tárult eléjük ekkor.
A zenészek helytállása is fantasztikus volt, az élőzene varázsa tovább fokozta a gyerekek elismerését. A zenekari árokból mosolyogva ki-ki kandikáltak a muzsikusok a nézőtérre, hogy láthassák kis közönségüket, akik számukra is élményszerűen viselkedtek.
A szünetekben és az előadás után vendégül is láttak bennünket: Az asztalok újra és újra roskadoztak a finomságoktól: gyümölcsök, sütik, csokimikulások, szaloncukor-hegyek, szendvicsek, forró kakaó, gyümölcslé volt a menü. Szerencsére gyermekeink semmitől sem zavartatva, jóízűen fogyasztottak mindenből.
Az épület elhagyása előtt még egy meglepetés érte őket: hátizsáknyi ajándékot kapott mindenki könyvekkel, újságokkal, noteszekkel, írószerszámokkal, édességgel. Mi, tanító nénik könnyes szemmel figyeltük örömüket, s külön örültünk annak, hogy testvéreikre is gondoltak a gyerekek. A hazafelé út már hangosabb volt, mint a reggeli álmos, élményeiket, ajándékaikat beszélték meg a kicsik.
Csodálatos napunk volt, szeretettel gondolunk Szenteste is a Diótörőre, Marikára, Misire, Drosselmeier Úrra, a Dadusra, minden szereplőre, a tánckarra, a zenekarra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!