Karácsonyi koncertet adott a Kamarazenekar


2011-12-15 06:38:30  | cikk: Tóth Tamara  | 


Tegnap este 18 órától varázslatos karácsonyi koncertet adott a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont Kamarazenekara az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola lenyűgöző akusztikájú aulájában. A hangverseny első részében a dallamos, kellemes olasz zenéé volt a főszerep így rögtön Tartini D-dúr szimfóniájának első tételével indult a koncert. A megalapozott hangulatot a barokk zene újabb gyöngyszeme, Albinoni C-dúr Concerto-ja emelte tovább, melyet a szerző két oboára és vonószenekarra álmodott meg. Az oboaszólókat a mai koncerten a Szombathelyi Szimfónikus Zenekar két művésze, Lakatos Mihály és Baldauf Veronika játszotta, s mellettük a continuo szólamot Falakiné Piltmann Erika, a Bartók Béla Zeneiskola tanára biztosította. A szebbnél szebb dallamokat könnyed szavalatok szakították meg, így az est folyamán a pódiumon láthatta és hallhatta a közönség Németh Júliát, a Türr István Gimnázium 9. osztályos valamint Németh Anna, 13. osztályos tanulóját.
A folytatásban egy kevésbé ismert zeneszerző remeke hangzott el. Dittersdorf Hayden és Mozart kortársa volt, s ez kissé háttérbe is szorította őt, pedig nélkülözhetetlen szerepet töltött be a bécsi klasszikus zene fejlődésében. Első olaszos operáiban remekül ötvözte az osztrák népiességet és az olasz hagyományokat. 34 operát, 120 szimfóniát és több mint 280 kamarazenekari művet szerzett a nagy művész, melyek közül az esten E-dúr concerto I. tétele hangzott el. A szólót Takács László játszotta, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének II. évfolyamos hallgatója.
Leopold Mozart a Szánkózás című műve egy bálba készülő társaság utazásának leírása a zenekar hangszereivel. A nagyszerű és lenyűgöző darabot a Bartók Béla Zeneiskola ütős és trombitás növendékeinek közreműködésével adta elő a Kamarazenekar.
A koncert egy igazi különlegességgel zárult. Hidas Frigyes főként fúvós hangszerekre írt darabokat, ám jelentősek a filmzenéi is, melyeket sokan ismerünk, így a Szomszédok című teleregény főcímdalát, a Bob herceg, A névtelen vár, A dunai hajós, Rab Ráby, Sellő a pecsétgyűrűn, Katonazene, vagy az Egy óra múlva itt vagyok jól ismert dallamait. A karácsonyi koncert zárásaként a Hópelyhek című darabjával búcsúzott a Kamarazenekar, melyben közreműködött az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kiskórusa Kálmán Frigyes vezetésével.
Ezzel a lélekemelő koncerttel kívánt békés karácsonyt Nagy Tibor zenekarvezető és a JMSZK Kamarazenekar a pápai közönségnek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!