A város sportaktíváit díjazták


2011-12-14 21:11:00  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A város sportaktíváit díjazták főképe
Az Önkormányzat a városi és kistérségi diák-, és amatőr bajnokságok edzőit, felkészítőit, a sportversenyek szervezésében résztvevőket jutalmazta ma késő délután a Városi Sportcsarnokban, ahol összesen 25-en részesültek elismerésben. A megjelenteket előbb Tóth Péter sportszervező köszöntötte, majd a Pápa Városi Televízió által összeállított zenés kisfilmet tekinthették meg a díjazottak, ezt követte dr. Áldozó Tamás polgármester beszéde. A városvezető szerint a városi sport jelentős változásokon esett át – ilyen például, hogy a Sportcsarnok mint önálló intézmény megszűnt, és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ részeként működik tovább - ám ez még csak az út eleje, 2012-ben is várhatóak változások.
- Jövőre közművelődési koncepciót, közművelődési rendeletet és vele együtt a helyi sportkoncepciót és a spotrendeletet is módosítjuk azért, hogy sokkal méltányosabb feltételeket tudjunk teremteni, egyúttal sokkal átláthatóbb egyesületi működést és átláthatóbb finanszírozást szeretnénk, sokkal pontosabb elszámolást és fegyelmet. Azt az alapelvünket, hogy a pápai adóforintoknak a pápaiakat kell szolgálniuk, a továbbiakban sem kívánjuk feladni, az Önkormányzat olyan működéshez nem járul hozzá, mely során egy játékos valahonnan leutazik Pápára, lejátssza a mérkőzést, felveszi a prémiumot és hazautazik, ehhez az anyagi hátteret az egyesületeknek maguknak kell megtalálni. Szeretném, hogy már január elején minden egyesület tisztában lenne azzal, hogy abban az évben a helyi közpénzből mekkora arányban tudja a város támogatni. Éppen ezért a december 22-ei ülésen döntve egy pályázatot jelentetünk meg, ebben a pályázatban kell az egyesületeknek a 2012-es működési igényeiket benyújtani.
Dr. Áldozó Tamás elmondta, egy elnyert pályázatnak köszönhetően 4 millió forintos önrész mellett közel 20 millió forint ráfordítással megújul a Spartacus pálya két salakos kézilabda pályája, új lesz a világítás, a korlátok, a labdafogó háló, fejlesztik a vízelvezetést. A polgármester szólt a társasági adó nyújtotta előnyökről is, melyek minden bizonnyal minőségi változásokat hoznak. Végül megköszönte az edzők, felkészítők egész éves kitartó, elkötelezett munkáját. A sportvezetők a vacsorát követően a róluk készült dvd-t és Pápa naptárat kaptak ajándékba.

A díjazottak:
Dudás Szabolcs, Eislerné Fekete Ildikó, Györkös Béláné, Gyürüsi Gábor, Horváth András, Horváth Attila, Horváth István, Jámpa Péter, Kis Károly, Kiss Róbert, Knapp Zsolt, Koncz János, Koncz Sándor, Kovács Csilla, ifj. Koncz Sándor, Kun-Szabó István, Markos László, Mógor Tamás, Oroszvári Péter, Polyák István, Stemmer István, ifj. Szabó Sándor, Sztanics Istvánné, Végh József, Szűcs Judit

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!