Adventi forgatag: színház az utcán


2011-12-11 17:15:48  | cikk: mo  | 


Adventi forgatag: színház az utcán főképe
Ma délelőtt is benépesült a Kossuth utca az adventi programsorozat következő rendezvényére. A karácsonyi hangulatot rögtön a Munkácsy Zenestúdió növendékeinek adventi dalcsokra teremtette meg. A városi adventi koszorú harmadik gyertyáját Unger Tamás alpolgármester gyújtotta meg, majd ismét színpadi műsor szórakoztatta az útközben meg-megálló járókelőket. Az amatőr csoportok – többek között a Honvéd Bajtársi Klub Vidám Nagyik Kórusa és a Megafon Zenei Egyesület – összeállításai mellett a Budapesti Utcaszínház játéka hangolta ünnepre a közönséget. A csaknem húsz éves társulat vidám darabja azonnal felkeltette a járókelők érdeklődését. A társulat vezetője, Monori Balázs érdeklődésünkre elmondta, játékuk korhatár nélkül emészthető, könnyed bohózat, darabjaik mindegyike a magyar vándorszínházi hagyományokra épít. A társulat Betlehemi éj című darabját mutatta be a pápai közönségnek, mely minden korosztály számára a legszebb karácsonyi ajándék – fogalmazott Monori Balázs, a darab dramaturgja és rendezője. Mária kiválasztása, Jézus születése, a királyok és a pásztorok üdvözlése, Heródes bukása a legismertebb, legszebb népi dallamokkal, melyet a közönség is sokszor együtt énekel a színészekkel. Igazi emelkedett ünnepélyesség és eredeti paraszti humor, énekkel, furulyával, tánccal – ez jellemezte az előadást, melynek izgalmas dramaturgiája, harsány stílusa szinte az egész utcát betöltötte.

Az adventi programsorozat folytatásában december 18-án, délelőtt 10:30-kor meggyújtják a városi koszorú négy gyertyáját, majd 17 órakor a Pegazus Színház meghitt karácsonyváró programjai szórakoztatják az érdeklődőket az Esterházy-kastély udvarán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!