A polgármestereknek tartott fórumot a MÖSZ


2011-12-08 22:23:23  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A polgármestereknek tartott fórumot a MÖSZ főképe
Több mint húsz évvel a rendszerváltás után újabb mérföldkőhöz érkezett az önkormányzati rendszer életgörbéje, hiszen az országgyűlés decemberben új önkormányzati törvény megalkotását tervezi. A javaslatban foglalt rendelkezések alapján jelentős változások várhatóak a szabályozásban.
A készülő új jogszabályról a hatálya alá tartozó, leginkább érintett feleknek, azaz a polgármestereknek és általuk a lakosságnak a Magyar Önkormányzatok Szövetsége megyénként érdekegyeztető fórumot szervezett, melynek soron következő állomása a mai napon városunk volt.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségét (továbbiakban: MÖSZ) 1990-ben harmincöt alapító önkormányzat hozta létre az önkormányzatok érdekeinek képviselete céljából.  Lassan a végéhez közeledik az érdekegyeztető fórumsorozat, az eddigi tapasztalatokról, javaslatokról dr. Gémesi György elnök tartott ma sajtótájékoztatót a pápai kistérségben élő polgármestereknek szóló konzultációt megelőzően.
- Eddig több mint ezer polgármesterrel tudtunk konzultálni és ez nagyon lényeges, hiszen az országgyűlés előtt nem csak a költségvetési törvény került megszavazásra, hanem az önkormányzati törvény, a köznevelési törvény, az államigazgatási feladatokat, valamint az egészségügyi rendszert átalakító törvény is, s ezek minden esetben érintik az önkormányzatokat - mondta dr. Gémesi György.
A fórumokon a fent említett témák felé irányuló nagy érdeklődés a politikus véleménye szerint azért van, mert sok kérdés maradt még nyitva és mindjárt itt az év vége.
- A szövetség tudja összefogni azokat az érdekeket, amiket adott esetben akár a nyilvánosság előtt, akár a különféle fórumokon is igyekszünk megfogalmazni. Ettől függetlenül működik a parlamenti-polgármesteri tömörülés, akik egy más mezőben igyekeznek az önkormányzati érdekeket védeni. Azért nagyon fontos erről beszélni, mert az önkormányzati védelem nem a polgármesteri vagy az alpolgármesteri, képviselői státuszt védi, hanem azokat a tevékenységeket, szolgáltatásokat, eddig jól ellátott feladatokat, amelyek tízmillió embernek szolgáltatnak. Azt gondolom, ha ez a rendszer megváltozik, és nagyon megváltozik, komoly feszültségeket okozhat a településeken az ellátás biztonsága, színvonala szempontjából. Ezért igyekszünk ma is, amikor nagy intenzitással folyik a törvénykezés, minden eszközt megragadni, hogy azok az értékek, eredmények, amelyeket az elmúlt időszakban, húsz év alatt az önkormányzatok megteremtettek, ne legyenek egyik napról a másikra elsöpörve.
Az önkormányzati törvény négy pontja érinti élesen a települések életét: ezek az egészségügy, egészségügyi ellátás átalakítása, a közoktatás, mint az oktatási intézmények állami kézbe kerülése, a közigazgatás átszervezése, azon belül is a kétezer fős települések és azok hivatalainak átszervezése, amely több mint 2500 települést érint valamint szóba került több helyen a távfűtés kérdése, a hulladékgazdálkodás, valamint a víz-és csatornaszolgáltatás jövője.
Az üzemeltetés és működtetés kérdése a szakember szerint jól kiépült az elmúlt húsz évben, és nem biztos, hogy jót tesz a rendszernek, ha egy közös üzemeltetői szervbe kerül, és nem lehet tudni azt sem, hogy ezáltal mennyivel lesz költséghatékonyabb a működés. Köztudott, hogy a helyi önkormányzatok legnagyobb bevételi forrása az iparűzési adóból valamint az SZJA 8 százalékából tevődött össze. Azonban az önkormányzati rendszer állami kézbe kerülése komoly finanszírozási kérdéseket vet fel. Az, hogy mi marad meg az önkormányzatok saját bevételi forrásaként, még a jövő talánya.
- Még mindig nem látjuk a folyamatok menetét és elég nagy a bizonytalanság, a stratégia hiányzik az önkormányzatokkal, hogy most végül is megmarad a kétpólusú rendszer vagy egypólusúvá válik. Én úgy látom, hogy egypólusúvá válik, ami nem biztos, hogy előnyös. Jelenleg közel 700 módosító indítvány van az országgyűlés előtt, s ezekről a jövő héten lesz szavazás, akkor már többet fogunk látni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!