Középpontban az '50-es évek Fő tere: Kapható a Pápa-naptár


2011-12-06 20:06:59  | cikk: mo  | 


Középpontban az '50-es évek Fő tere: Kapható a Pápa-naptár főképe
A 2011. évi Pápa-naptár sikerességén felbuzdulva folytatódik a tavaly megkezdett tematika. A 2011-es naptár a város emblematikus épületét, az Esterházy-kastélyt állította középpontba, mintegy előrejelezve annak felújítását. A 2012. évi naptár témáját illetően így esett a döntés a Fő térre, annak is az '50-es, '60-as évekbeli külsejére, ezért a kalendárium is e korszak hangulatát tükrözi: az egyes hónapok mellett egy-egy korabeli fénykép mutatja be a teret a legkülönfélébb események, pillanatok megörökítésével. A jövő évi Pápa-naptár hivatalos bemutatóján dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a stílusában a kort idéző fekete-fehér kalendárium újdonsága, hogy a fényképek alatt egy-egy Pápához kötődő híresség szólal meg, megosztva gondolatait a városról. A Pápához fűződő érzéseiről vall – többek között – Bereményi Géza, Vathy Zsuzsa, Csoóri Sándor, Rab Zsuzsa, Lőrincze Lajos vagy éppen Zsédenyi Adrienn.
A polgármester érdeklődésünkre elmondta, a 2011. évi Pápa-naptár rendkívül sikeresnek bizonyult, mintegy 800 darab fogyott el belőle. A naptárra mutatkozó kereslet tükrében ez évben 1000 példány hagyta el a nyomdát.
A naptárat a Well Grafika tervezte, míg a sokszorosítást a Jókai Mór Városi Könyvtár műhelyében végezték – derült ki a sajtótájékoztatón. A 2012. évi Pápa-naptár fotói kapcsán dr. Hermann István könyvtárigazgató arra hívta fel a figyelmet, a könyvtár fotógyűjteményébe folyamatosan várják a régi Pápát ábrázoló fényképeket. Az igazgató hangsúlyozta, a korabeli fotókat természetesen nem veszik el, percek alatt digitalizálják, közkinccsé téve azokat az utókor számára.
Áldozó Tamás újságírói kérdésre elmondta, a 2013-as Pápa-naptár témáját illetően várják a javaslatokat és természetesen a fotókat. A tematika következő eleme lehetne például a Várkert vagy a régi strand is, mindez csak azon múlik, összegyűlik-e kellő mennyiségű fotó.

A 2012-es Pápa-naptár megvásárolható a könyvesboltokban és a Tourinform irodában, a Mándi Márton István utcában. A korabeli Fő teret bemutató kalendárium ára 890 forint.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!