Teke: Véget ért a 2011.évi Pápa és környéke csapatbajnokság


2011-12-02 22:41:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Teke: Véget ért a 2011.évi Pápa és környéke csapatbajnokság főképe
A ma esti fordulót követően befejeződtek a 2011. évi városi-körzeti tekebajnokság küzdelmei. Fordulóról-fordulóra négy csoportban 45 csapat küzdött meg a legjobb eredményekért és a minél előkelőbb helyezésekért. A legegyértelműbb elsőséget a hölgyeknél az Elmax Vasas, és a férfiak B osztályában a MEDOSZ aratta, hiszen mindkét együttes veretlenül zárta a küzdelmeket, így a játékosok nyakába megérdemelten került aranyérem. Az ’A’ és a ’C’ osztályban viszont az utolsó fordulóig nyitott volt a küzdelem.
- Az A csoportban az Ezüst Nyíl és a Bakony Volán I csapata, míg a C osztályban Adásztevel és Nagytevel II alakulata is reménykedhetett a bajnoki aranyban - mondta Polyák István, a Versenybíróság elnöke. Sokáig úgy tűnt, a Volán simán nyeri a kiírást, aztán egy-két nem várt vereség becsúszott, ami a Nyílnak kedvezett. Annyira szoros lett a küzdelem, hogy az ütött fák száma döntött, így össze kellett adnunk a 11 mérkőzés összes fáját, végül mindössze hat fával a Bakony Volán I gárdája örülhetett a végső győzelemnek. A C csoportban a bajnokság elején Adásztevel volt a toronymagas esélyes, ennek ellenére az első három meccsen két vereséget szenvedtek. Ezután azonban összekapták magukat és megnyerték a rangadókat, a Nagytevel II csapatával a végére pontegyenlőség alakult ki, végül az adászteveliek megérdemelten végeztek az élen. Összességében elégedett vagyok az idei pontvadászattal, mindenki tudásához mérten szépen teljesített, láttunk nagy meccseket, szép egyéni teljesítményeket, mindenkinek gratulálok.

Eredmények:
Nők
1.Elmax Vasas
2.Lovászpatona
3.Tapolcafő

Férfiak ’A’ osztály
1.Bakony Volán I.
2.Ezüst Nyíl
3.Tapolcafő

Férfiak ’B’ osztály
1.MEDOSZ
2.Pályamunkások
3.Neoporház

Férfiak ’C’ osztály
1.Adásztevel
2.Nagytevel II.
3.Ihász II.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!