Mesenap 2009


2009-11-29 12:26:00  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


Mesenap 2009 főképe
November 27-én 17 órakor folytatódott az egész napot átölelő Mesenap 2009. A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola mesenapi gálaműsorát Veress Zsuzsa, a Református Gimnázium magyar szakos tanára nyitotta meg:

 - Miért van szükség a mesére? Erre nagyon egyszerű válaszolni. Azért, mert mese nélkül nem képződnek normális emberek. Az emberiségnek is így kezdődött az élete. Az első, igazán fontos, hosszú terjedelmű mű, Homérosz eposza is úgy keletkezett, hogy valaki elkezdett mesélni a trójai háborúról és Odüsszeuszról.

A tanárnő szerint nagyon sanyarú sorsa van annak a gyereknek, akinek nem mesélnek a szülei vagy a nagyszülei mesét. Veress Zsuzsa azt mondta, azoknak a gyerekeknek, akik sok mesét olvasnak vagy hallgatnak, a fantáziája sokkal fejlettebb, mint azoknak a gyerekeknek, akik a lebutított, fantáziátlan, kifejezéstelenül illusztrált meséket nézik a mesecsatornákon.

Ezt követően Orbán Mátyás, a Tarczy Lajos Általános Iskola második osztályos tanulója előadta az Egerek gyűlése című mesét, mellyel első helyezést ért el a délelőtti versenyen. A szép mese után a mesemondó verseny eredményhirdetése következett.

– A mai mesemondó versenyünket Benedek Elek idézetével kezdtük: „ A mesék világa, melyet én bejártam, színekben pompázó világ.” Nagy mesemondónk születésének 150. és halálának 80. évfordulójára is emlékezünk ma - mondta Békefiné Fodor Helga tanárnő, majd Antallné Ihász Máriával, a zsűri elnökével, a tókerti óvoda vezetőjével felelevenítették a verseny eredményeit és a színpadra szólítva a helyezetteket, átadták a díjakat.

A városi-területi mesemondó nap eredményei:

1. osztályosok

  Név, iskola Felkészítő tanár A mese címe
1. Holb Levente – Tarczy Lajos Ált. Isk. Bánhidiné Bolla Zsuzsanna A pap meg a cigány
2. Károlyi Mihály -Homokbödögei Ált. Isk. Nagyné Turicska Anita A bánatos medve
3. Sárvári Ajnácska -Gyurátz Ferenc Evangélikus Ált. Isk. Cserné Szilágyi Erzsébet A kíváncsi királykisasszony

2. osztályosok

Név, iskola Felkészítő tanár A mese címe
1. Orbán Mátyás –Tarczy Lajos Ált. Isk. Nagyné Mayer Ágota Az egerek gyűlése
2. Hetyei Péter – Gyurátz Ferenc Evangélikus Ált. Isk. Fábiánné Horváth Henriett A három nyúl
3. Tóth Boglárka - Ihászi Gábor Ált. Isk.-Vaszar Szíjártó Dezsőné A bolond falu

3. osztályosok

Név, iskola Felkészítő tanár A mese címe
1. Mezőfi Gréta -Tarczy Lajos Ált. Isk. Gicziné Horváth Katalin Az elátkozott királykisasszony
2. Peidl Dominika – Bakonyjákói ÁMN Dávodi Katalin Bolondos Gyurka
3. Kiss Máté- Erkel Ferenc Ének-zeni Ált. Isk. Nemeréné Fejes Emília Az iregi kakasok


4. osztályosok

Név, iskola Felkészítő tanár A mese címe
1. Mező Zsófia – Gyurátz Ferenc Evangélikus Ált. Isk. Orossné Teke Ágota A kőleves
2. Boda Sára Lídia - Tarczy Lajos Ált. Isk. Cserneczkiné Kapa Nikoletta A nyúl, mint tolmács
3. Szücs Ildikó Gózcán Csilla A lompos medve



A díjátadás után Mező Zsófia fent maradt a színpadon és elmondta nyertes meséjét. A mesét a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulójának előadása követte; Kocsis Ábel, a Bartók Béla Zeneiskolában Falaki Csaba tanár növendéke Vasas József Két miniatűr dobokra című darabját adta elő. Ezt követően a rendező iskola második és hatodik osztályos tanulói gondoskodtak a jó hangulatról, majd hagyományőrző népi játékokat adtak elő a negyedik osztályosok a színpadon. A műsor az evangélikus általános iskolák országos meseíróversenyének eredményhirdetésével folytatódott.

– Idén 33 pályamű érkezett be, és nagyon nehéz volt dönteni. A legtöbb pályamunka negyedik évfolyamon íródott. Nagyon változatosak voltak a pályázatok, a tündérmesétől a misztikus novelláig mindenfélét kaptunk. Nagyon örültünk a zsűrivel annak, hogy a gyerekek a mesékbe egy kicsit a mai problémákat is belefűzték, akárcsak a régi mesemondók, akik nevelni akartak történeteikkel - értékelte Horváthné Árvai Mária, a zsűri tagja és a Weöres Sándor Általános Iskola tanára a versenyt és a műveket.

A meseíró verseny eredményei

3. évfolyam

1. Madarász Noémi- Orosházi Evangélikus Iskola és Gimnázium, Orosháza
2. Barta Dávid- Orosházi Evangélikus Iskola és Gimnázium, Orosháza
3. Balázs Fanni- Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola-Sopron

4. évfolyam

1. Főcze Valéria- Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola-Szombathely
2. Kovács Gergő Botond- Orosházi Evangélikus Általános Iskola- Orosháza
3. Elek Dorottya Luca- Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ-Győr
3. Barth Zsigmond- Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola-Pápa

5. évfolyam

1. Bajusz Franciska- Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola- Pápa
1. Schliszka Zsófia- Deák Téri Evangélikus Gimnázium- Budapest

6. évfolyam

1. Janecskó Liliána- Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Szarvas

A díjak átadását követően a hetedik osztályos tanulók adták elő Weöres Sándor Robogó szekerek című versét. Őket az énekkar követte Carl Orff Tapsrondójának előadásával. Ezután a rajzpályázat eredményhirdetése következett. Borbély Lajos rajztanár, Katona György festőművész, Mező Lászlóné amatőr festő és Rókáné Varga Mónika rajztanárnő voltak a zsűri tagjai. Borbély Lajos a zsűri elnöke értékelésében elmondta az idén nem tud semmilyen negatív kritikát elmondani a beérkezett sok szép munkával kapcsolatban.

– 348 rajz érkezett a versenyre 13 iskolából és 5 óvodából és holland testvérvárosunk,  Kampen egyik óvodájából. Ezek a mesefigurák-illusztrációk nagyon őszinték és sokkal közelebb állnak a gyermekhez, mint a meseadók filmfigurái.  A legtöbb rajz a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolából és a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézményből érkezett.

A rajztanár beszédében kitért a témaválasztásra is, egy meseillusztráció nagyon próbára teszi a gyermek ábrázolóképességét és fantáziáját. Borbély Lajos szerint a gyermek hajlamos továbbgondolni a történetet, nem elégszik meg azzal, hogy a mesében történik valami, hanem ő azt túlkombinálja. Majd szólt az új műfajról, mely a meseillusztráció kategóriában megjelent, a társasjáték tervezésről. Ezután átadták a díjakat.

A mesenapi rajzverseny eredményei:

http://gyuratz.lutheran.hu/versenyek-eredmenyek/eredmenyek/images/mesenap-rajz-eredmenyek.bmp

A mesék és a képek édestestvére a zene. Ez sem hiányozhatott az estéből, így Bakonyi népdalokat, azon belül is párosító, szerelmes és lakodalmas dalokat kötöttek két csokorba az énekkarosok és a citerások Kastély Attila vezetésével. Végül egy mesenapi hagyománnyal, egy színdarab előadásával zárult az este. A nyolcadikosok és néhány negyedikes kislány előadták Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi című mesejátékukat. A klasszikus népmesét Káldi Andrea vezetésével állították a színpadra, a díszleteket Katona György festőművész készítette.

Kovács Madlen Loretta 3. helyezést ért el a rajzversenyen. Mindét szülője szokott mesét olvasni neki, de anya mesélését jobban szereti. A kedvenc meséje: Mátyás király és az igazmondó juhász.
Húga, Kovács Gréta is szép eredményt ért el a versenyen, második lett az első- második osztályosok között, az ő kedvenc meséje a Kisgömböc.

Tóth Tamara

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!