Nyílt napok a Petőfi Sándor Gimnáziumban


2011-11-26 18:40:14  | cikk:  | 


Nyílt napok a Petőfi Sándor Gimnáziumban főképe
A Petőfi Sándor Gimnázium november 21-én és 22-én tartott nyílt napot az érdeklődő nyolcadikosoknak és szüleiknek. Az első napon főleg a magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat lehetőségeit mutatták be, a második napon pedig a négy évfolyamos általános tantervű és az újra induló emelt szintű német nyelvi képzését. Mindkét alkalommal 8 órakor a diákönkormányzat fogadta a szülőket és diákokat. Vetített képes előadással mutatták be az iskola életének hétköznapjait és ünnepi vagy éppen tréfás eseményeit: megemlékezéseket, bálokat, diáknapot, szecskaavatót, szalagavatót, ballagást. Leginkább azt próbálták szavakba önteni, hogy miért jó petőfisnek lenni. Egy-egy diák jellemezte azt a tagozatot, amelyiken tanul: miért választotta, milyen nehézségek és sikerek érték, hogy érzi magát. A házigazda diákönkormányzat tájékoztatta a nyolcadikosokat arról is, hogy a nyílt nap folyamán melyik osztályban milyen órát látogathatnak.
Ezután az igazgató szólt komolyabb dolgokról: melyik tagozatot kiknek ajánlják, mit tud nyújtani a képzés, és mit vár a jelentkezőktől. A múlt tanév rövid mérlege is azt jelzi, hogy a szorgalmas, motivált diákok számára jó választás a Petőfi Gimnázium. Nézzük, mit mutatnak a számok az érettségit, a felvételit, a nyelvvizsgákat és az ECDL vizsgákat illetően! Tavalyi végzős tanulóink érettségi vizsgáinak átlaga 4,03 volt. A feleletek 10%-a emelt szintű volt, többen értek el ezen a szinten is 90 % feletti eredményt. A középszintű vizsgák között 100%-os eredmények is születtek, 17 vizsga pedig 90% feletti lett. Hét tanuló végzett kitűnő érettségivel, és iskolánk minden egyes végzőse teljesítette az érettségi követelményeit, elégtelen nem volt. A végzős évfolyamokon a következőképpen alakult a továbbtanulásra jelentkezettek közül a felvettek aránya: az emelt szintű nyelvi tagozaton 96%, az általános tantervű osztályban 86%, a hatosztályos képzésben 70%. A gimnázium 412 tanulójából egy év alatt 72 szerzett legalább középfokú nyelvvizsga bizonyítványt. 71 diákunk tette le az ún. ECDL vizsga (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) egy vagy több modulját, összesen 145 sikeres modulvizsga volt.
Az igazgató szerint örvendetes a petőfis nyílt napok iránti nagy érdeklődés, és reméli, hogy ezek a rendezvények segítenek a szülőknek és a nyolcadikosoknak a pályaválasztási döntések meghozatalában. Akik most nem tudtak eljönni, azokat még január 10-11-én várja nyílt napra a Petőfi Sándor Gimnázium.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!