Elfogadták a képviselők Pápa Város Önkormányzatának 2012.évi költségvetési koncepcióját


2011-11-24 19:18:45  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Elfogadták a képviselők Pápa Város Önkormányzatának 2012.évi költségvetési koncepcióját főképe
Csak Unger Tamás alpolgármester nem vett részt a mai képviselőtestületi ülésen, amely 13 fővel határozatképes volt. Az alpolgármester a város nevében Pápa testvérvárosába, a losonci kéttannyelvű iskolába vitt támogatást. Az idei év utolsó előtti ülése 13 napirendi pontjával délelőtt 11 óráig tartott.
A napirendi pontok elfogadását követően Somogyi Zoltán, Tapolcafői Városrész Önkormányzatának tagja letette a képviselői esküt, majd egy személyi ügy megtárgyalásával kezdték az ülést a képviselők. A város önkormányzata fenntartásában lévő Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tekintetében második alkalommal került sor 2011-ben magasabb vezető, igazgatói állás betöltésére vonatkozó pályázat kiírására. Az első alkalommal kiírt pályázat eredménytelenül zárult, mivel a kiírásban meghatározott 2011. június 30-i határidőre nem érkezett pályázat. A második fordulóra a pályázatok beadási határideje 2011. szeptember 15. volt, melyre egy pályázat érkezett, Kiss Zoltán pályázó részéről. Az intézményvezetői pályázattal kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok alapján véleményt nyilvánított a Veszprém Megyei Agrárkamara és a Veszprém Megyei Iparkamara, a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség, valamint az intézmény szülői szervezete is, amelyek egyhangúan nem támogatták Kiss Zoltán pályázó igazgatói kinevezését, emellett a Humánerőforrás Bizottság sem javasolta a győri fiatalembert a vezetői tisztség betöltésére. Így a képviselőtestület 13 nem szavazattal nem fogadta el Kiss Zoltán pályázatát.
Ezt követően ellenszavazat nélkül elfogadták a képviselők Menyhárt László gazdasági osztályvezető beszámolóját az önkormányzat 2011. évi háromnegyedéves gazdálkodásáról, valamint jóváhagyták a 2012.évi pénzügyi ellenőrzési munkatervet. Minősített többséggel, 9 igen, 1 nem és 3 tartózkodó szavazattal elfogadta a testület a 2011.évi költségvetésről szóló rendelet módosítását, majd egy hosszabb vita következett az ötödik napirendi pontról, a 2012. évi költségvetési koncepcióról. Pingiczer Sándor ellenzéki képviselő úgy fogalmazott, ilyen bizonytalan környezetben nehéz koncepciót terveznie az önkormányzatnak, majd konkrét információ, elképzelés után érdeklődött a polgármesternél a hamarosan elfogadásra kerülő oktatási törvény helyi vonatkozásairól. Pingiczer Sándor szerint az biztos, hogy jelentős forrásokat vonnak ki jövőre az önkormányzatoktól, miután azokat az állam saját irányítása alá vonja.
A költségvetési koncepcióban Menyhárt László gazdasági osztályvezető úgy fogalmazott, az önkormányzat központi költségvetésből származó bevételei összességükben várhatóan csökkennek, a jelenlegi információk alapján a bevételek nem prognosztizálhatók az önkormányzatnál. Összességében az osztályvezető az egyenlegjavulás érdekében további takarékos költségvetési tervezést javasol és a fentiek alapján a helyi adók rendszerében javasol mentesség megszüntetést és további új adók bevezetését.
A jövőben megszűnik a helyi iparűzési adóban azon vállalkozások részére biztosított mentesség, amelyeknek vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió forintot, és megszűnik az építményadóban a magánszemélyek garázsok után fizetendő adómentessége is. Új adónemként megjelenhet a magánszemélyek kommunális adója, melynél figyelembe kell venni a szociális rendszeren keresztül történő támogatás biztosítását, de javaslatot tesz a koncepció az adó mértékének növelésére is az építményadó és az idegenforgalmi adó esetében.
Szirbek Rita a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő jövője felől érdeklődött, melyre dr. Áldozó Tamás polgármester csak annyit tudott biztosra mondani, hogy jelenlegi információk alapján már megkezdődtek a tárgyalások az intézmény sorsáról, ami nem fog megszűnni, és a politikus szerint sebészet és belgyógyászat is lesz a jövőben.
A koncepciót, melyet csak az ellenzéki képviselők tartották több pontja miatt is aggályosnak, 9 igen és 4 nem szavazattal elfogadták.
A továbbiakban a testület az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló, a közterület használatáról és a reklámozás rendjéről szóló valamint a belváros közlekedéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról döntött.
2012. január elsején lép életbe a mai ülésen módosított rendelet az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás díjairól. A Pápai Vízmű Zrt. igazgatósága megtárgyalta a 2012. évre vonatkozó díj javaslatot és a szolgáltatási területen átlagosan 4 %-os díjemelésről döntött. Az alapdíj nem változik, ezért a tényleges szolgáltatási díjemelkedés a lakosságnál 3,6 %-os lesz.
A két utolsó napirendi pont a részönkormányzatok megalakulásához kötődött. Az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról szóló rendelet felsorolja, hogy az önkormányzat címerét kik és mely esetekben használhatják engedély nélkül és az önkormányzat zászlaja tekintetében ugyanerről rendelkezik. Borsosgyőri és Tapolcafői Városrész Önkormányzata megalakulására tekintettel a rendelet-tervezet felsorolásának kiegészítését kellett módosítani. Ugyanez volt a helyzet a képviselőtestület által alapított városi kitüntető díjakról és címekről szóló egyes önkormányzati rendeletekkel kapcsolatban is, ebban az esetben a javaslattevők sorába emelték be a városrészi önkormányzatokat.
A vegyes ügyek megtárgyalása előtt dr. Burcsi Elemér orvos igazgató beszámolóját hallgathatták meg a képviselők az Egészségügyi Alapellátási Intézet tevékenységéről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!