Ma tartotta Tapolcafői Városrész Önkormányzata első hivatalos ülését


2011-11-21 20:39:58  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Ma tartotta Tapolcafői Városrész Önkormányzata első hivatalos ülését főképe
Négy napirendi pontot tárgyalt ma délután 16 órától Tapolcafői Városrész Önkormányzata. A testület első hivatalos ülésén az öt képviselő mellett részt vett Unger Tamás alpolgármester, Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző, dr. Nagy Krisztina aljegyző, Menyhárt László, a gazdasági osztály vezetője és Molnár István, a városfejlesztési osztály vezetője.
Az ülés az egyes önkormányzati rendelet-tervezetek véleményezésével kezdődött.
Elsőként a közterület használatról és a reklámozás rendjéről szóló 18/1994. (V.17.) önkormányzati rendelet módosításáról szavaztak a képviselők. Az elmúlt években a különböző mértékű emelések végrehajtásával kialakult a gyakorlatban jól alkalmazható tarifarendszer. A rendelet-tervezetben a tarifák inflációs mérték körüli emelését „A” változatként, valamint az önkormányzati bevételek növelésére való törekvést figyelembe véve, az inflációs mértéket meghaladó emelését „B” változatként kezdeményezték. Az öttagú testület az „A” változatot támogatta. Ezt követően az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás díjáról szóló 40/1995. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek a képviselők. A napirendi pont megtárgyalásán jelen volt Lukács Endre, a Pápai Vízmű Zrt. vezérigazgatója is. A testület a 3, 6 %-os lakossági, indokolt, inflációt sem elérő, minimális díjemelkedést egyhangúan elfogadta.
Második napirendi pontban a településrészi játszótér működésének tapasztalatairól tartott beszámolót Zsegraics Gyula elnök és Nagy Lajos falugondnok. Az elnök elmondta, nagyon örülnek a térnek, a gyerekek sokat használják azt és nemrég a Városgondnokság még fákat is ültetett az egykori káposztáskertből kialakított játszótérre, azonban már több alkalommal is felvetődött egy hiányossága a térnek. A tapolcafőiek labdajátékpályát szeretnének kialakítani a játszótéren egy kis füvesítéssel, ami Zsegraics Gyula szerint nem kerülne nagy költségbe.
Az ülés harmadik napirendi pontjában Bánhidi László intézményvezető a falugondnok tevékenységéről szóló írásos beszámolójáról döntöttek a képviselők. A beszámolóban Bánhidi László pozitív véleményét fogalmazta meg Nagy Lajos falugondnok évek óta kiválóan elvégzett munkájáról, melyet a részönkormányzati képviselők is elismertek, így a napirendi pontot ellenszavazat nélkül el is fogadták.
Vegyes ügyekben a faluban nagy hagyománynak örvendő Tapolcafői Nyugdíjas Karácsony rendezvényének anyagi támogatásáról valamint a Pápa és Vidéke hetilap tapolcafői terjesztésének hiányáról, a kerékpárút építésével kapcsolatos lehetőségekről, feladatokról érdeklődtek az ülésen jelen lévő pápai városvezetőktől. Végül Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző asszony a vegyes ügyek keretében a pápai képviselőtestület által már megszavazott egyházi ingatlanok kártalanításával foglalkozó rendeletről tájékoztatta a tapolcafői részönkormányzat képviselőit.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!