Nagyon sokszor az az igazi, amit nem mondunk ki - kiállítás nyílt a Pápai Kóterban


2011-11-12 20:16:07  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Nagyon sokszor az az igazi, amit nem mondunk ki - kiállítás nyílt a Pápai Kóterban főképe
Kiállítás nyílt ma a Pápai Kóter Szállóban a Magyar Telefonos Lelkielsősegély Szolgálatok Szövetségének felhívására beérkezett művészek, amatőr alkotók rajzpályázataiból. Az eseményen, amelyet dr. Varga Gábor, a Győri Telefonos Lelkielsősegély Szolgálat oszlopos tagja nyitott meg, részt vett a győri szolgálat több tagja is. Mint mondta, a telefonos lelkisegélyszolgálat a társadalomnak az az ablaka, ahova be szoktak kiabálni az emberek, amikor már nagyon reménytelennek érzik az életüket. A győri szolgálat tiszteletbeli tagja kihangsúlyozta, nagyon fontos, hogy anonim módon tudnak segítséget nyújtani az embereknek, mivel a telefonban nem kell azonosítani a személyt, nem zavar a tekintet és a fantázia.
-    Nagyon sokszor az az igazi, amit nem mondunk ki, és ami mögötte érződik. A kiállított rajzokon mindezek megjelennek, hiszen mi beszéltetni próbáljuk a könnyeket, amikor összetört szívekről, lelkekről és transzcendens állapotokról beszélünk. Megjelenik a rajzokon a magány, az izoláció, de közben ott van a remény is a szivárvány képében - mutatott rá a pályaművekre dr. Varga Gábor.
Róka Judit és Novák Nikolett rajzai első helyezést értek el a pályázaton és a tervek szerint a legjobb tizenkét alkotásból naptár is fog készülni a közeljövőben.
A megnyitóban dr. Varga Gábor bejelentett egy nemzetközi szintű előrelépést is a szolgálatok életében.
-   A Nemzetközi Telefonszolgálati Szövetségnek, az IFOTES-nek már 15 éve tagja Magyarország is. A mintegy 170 problémakatalógussal, saját etikai normákkal és a szolgáltatásrendszerrel működő szervezetben felmerült az ötlet, hogy Európában egységes hívószám legyen és idén ősszel el is jutottunk idáig. Most már párhuzamosan működik az 505-505 elérhetőség mellett a 116-123-as nemzetközi ingyenes hívószám is, amely várhatóan januártól elsejétől 24 órában, Ausztráliától Kanadán át Új-Zélandig mindenhonnan fogja várni a hívásokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!