Gyermekvédelemért–díj Véghné Vadas Mercedesnek


2011-11-07 19:24:34  | cikk: HuHa  | fotó: Mike György  | 


Gyermekvédelemért–díj Véghné Vadas Mercedesnek  főképe
Nyolc szakterület kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberét részesítette elismerésben a Veszprém Megyei Közgyűlés az október 21-én megrendezett ünnepi közgyűlésen. E szakterületek egyike a Gyermekvédelemért-díj, melyet - többek között - a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt fővizsgálója, Véghné Vadas Mercedes rendőr százados vehetett át. Az elismerést Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke és a díj odaítélésében döntő bizottság elnöke adta át. A százados asszony örömmel és meglepetéssel fogadta a munkáját elismerő kitüntetést, mint mondta ismeretei szerint gyermekvédelem terén dolgozó „külsős” még soha nem kapta meg ezt a díjat.
Véghné Vadas Mercedes 2000-ben lett rendőr, azóta a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán dolgozik vizsgálóként. Visszaemlékezése szerint gyorsan „megtalálták” a kiskorúak veszélyeztetésével kapcsolatos és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények.
-Gondolom ennek az is oka volt, hogy nőként talán könnyebben beszélnek velem a sértettek, másrészt pedig alapvégzettségem szerint tanító vagyok és ez is segíthet a gyermekekkel való kommunikálásban – véli a rendőr százados. Rendőri pályafutása elején megismerkedett a DADA programmal, ehhez elvégzett egy tanfolyamot és mindennapi munkája keretében foglalkozott az áldozatvédelmi és bűnmegelőzési feladatokkal, amihez szorosan kötődnek a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Ennek a munkának a keretében bűnmegelőzési előadásokat tartott a tizenéves korosztálynak, belső statisztikákat készített és a bűncselekmények alakulásának megfelelően az új feladatok meghatározásában tevékenykedett. Munkája során mindennapos kapcsolatot alakított ki a gyermekvédelem területén dolgozó többi szakemberrel.
-Pápán és környékén nagyon jól működik a jelzőrendszer, gondolok itt a pedagógusokra, védőnőkre, akik nagyon hatékonyan dolgoznak, de folyamatos kapcsolatban vagyok a családgondozókkal, a gyermekjóléti szolgálattokkal, a városi gyámhivatal vezetőjével és munkatársaival is. Ők minden apró problémát jeleznek felénk és ez kell ahhoz, hogy hatékonyan végezhessük feladatunkat – mondja és elkomorodik tekintete, amikor konkrét munkájáról kezd mesélni.
-Én többségében azokkal a bűncselekményekkel foglalkozom, ahol az elkövető közvetlen hozzátartozó – többnyire szülő vagy közeli rokon -, mert a nemi erkölcs elleni eseteknél gyakori, hogy hozzátartozó követi el a bűncselekményt. Nagy a látencia, bár az utóbbi években jobban figyelünk az ilyen bűncselekményekre, így több eset jut a tudomásunkra. A legfontosabb az lenne, hogy legyen egy személy, akiben a gyermekek megbíznak, akinek el merik mondani a problémájukat, ez a személy pedig vállalja azt, hogy jelzi nekünk. Mert amíg nem tudunk a problémáról, addig nem tehetünk semmit. Azt viszont nem igaz, hogy a rendőrség csak akkor lép, ha vér folyik, hiszen a kiskorú veszélyeztetése kifejezetten olyan bűncselekmény, ami nem csupán a gyermek bántalmazásáról szól, hanem az elhanyagolásról, a pszichés bántalmazásról is.
Véghné Vadas Mercedes éves munkájának 85-90 százalékát az ilyen típusú esetek teszik ki. S hogy ezt miként lehet nap, mint nap nőként, édesanyaként megélni, arról így beszél:
- Erről a gyermekeim tudnának mesélni…hazaviszem a szigort és a stresszt is. Ezeket az ügyeket nem lehet elfelejteni, nem lehet délután négy órakor letenni a tollat, hogy másnap reggelig ne is jussanak eszembe az előttem álló ügyek. Otthon is gondolkodom rajtuk, és nem csak a határidők miatt, hanem azért, mert ezeket a bűncselekményeket nagyon nehéz bizonyítani – így sokat foglalkozom azzal, hogy miként juthatok előbbre egy-egy ilyen bűncselekmény megoldásában.
A százados asszony kiemelkedő munkáját nemcsak felettesei és kollégái, de a társszervek – a bíróság és az ügyészség vezetői is elismerésre méltónak tartják, a rendőrkapitányság pedig gyakran kap pozitív visszajelzést Véghné Vadas Mercedes tevékenységéről. Mint mondják, nemcsak a nyomozás, hanem a gyermekek érdekeit is maximálisan figyelembe véve dolgozik egy-egy ügyön. Az elismerés mégis nagyon meglepte a kiemelt fővizsgálót.
-Azt sem tudtam mi ez a díj, amikor megérkezett az értesítés, aztán megkérdeztem közvetlen parancsnokomat, aki persze tudott a felterjesztésről. Az interneten évekre visszamenően megkerestem a díjazottakat, és úgy láttam, hogy „külsős” – így például rendőr, még sosem kapott ilyen elismerést – meséli, szerényen hozzátéve – itt a városban és a környéken nagyon sok családgondozó, pedagógus, vagy gyámhivatali ügyintéző megkaphatta volna ezt az elismerést munkája alapján.
Azt már közösen állapítjuk meg, hogy a megye vélhetően a rendőrség - gyermekvédelem terén tett - erőfeszítéseit is elismerte azzal, hogy rendőrnek adományozta a szakmai díjat, a százados asszony pedig az elismerés utóéletét meséli mosolyogva.
-A kollégáim is gratuláltak a díjhoz, és mindenhonnan nagyon sok szeretetet kaptam. „Kívülről” is többen felhívtak, sms-t küldtek és tényleg nagyon örülök az elismerésnek, még ma is hatása alatt vagyok.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!