Hármas ünnep az Erkel-napon


2011-11-07 12:38:33  | cikk: mo  | 


Hármas ünnep az Erkel-napon főképe
Az egész intézmény diákságát megmozgató, változatos programokban gazdag iskolanapot szervezett az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola a mai nap folyamán. Az ún. Erkel-napot évek óta, rendszeresen megszervezi az iskola, melynek alkalmával emlékeznek névadójukra és hivatalosan is erkeles diákká avatják az elsősöket. Az ünnepélyes szertartáson ezúttal 61 diák nyakába kötötték fel a Kékfestő kendőt, mellyel ezentúl teljes jogú erkelesekké váltak a gyerekek. 
Az Erkel-napot minden évben november 7-én tartja az intézmény. Erkel Ferenc születésének napján az iskola közössége ma délelőtt koszorúzással emlékezett névadójukra. Az idei Erkel-nap azonban több apropóból is kiemelkedő, hiszen 55 évvel ezelőtt, 1956. szeptember 1-jén indult el az ének-zenei oktatás az iskolában. Az Erkel-nap programjainak harmadik meghatározó momentuma pedig az idei Liszt-emlékév, hiszen 200 éve született Liszt Ferenc. 
- Fontos kialakítani a gyerekekben azt a tudatot, hogy ők erkelesek. Ismerjék meg az intézmény történetét, névadójának munkásságát. Az elsősök pedig érezzék, hogy a ceremónia után ők már az iskola teljes jogú tagjai – fogalmazott Heizer Zoltánné igazgató.Az igazgató érdeklődésünkre elmondta, igazán jó erkelesnek lenni, hiszen színvonalas oktató-nevelő munka folyik az intézményben.
Az egész napos rendezvényen a gyerekek a legkülönfélébb foglalkozásokon vehettek részt. Filmet néztek Erkel Ferenc életéről, szellemi totókat töltöttek ki, és számos kreatív foglalkozás nyújtott számukra építő kikapcsolódást.
A Bakonyalja Barátai Egyesület közreműködésével többféle ritmushangszert készítettek a diákok. Természetes alapanyagokból bürökdudát, ritmuskalapácsot, receficét, rázódobot, kotkodácsolót és vesszőcsörgőt készítettek az ügyes kezű gyermekek.
Egy másik helyszínen pedig élő zenére sajátíthatták el a fiatalok a néptánc alaplépéseit. A tornateremben Németh Dénes és zenekara húzta a talpalávalót, míg a tánclépéseket Müller Zoltán néptáncoktatótól leshették el a diákok.
Természetesen az éneklés sem maradhatott ki a programok közül. A foglalkozáson a gyerekek megismerkedhettek a népi hangszerekkel és új dalokat tanultak.
A forgószínpad szerűen zajló, az iskola teljes közösségét megmozgató esemény sikeresen zajlott az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!