Védőszentjükre, Szent Imrére emlékeztek a kéttornyúlakiak


2011-11-06 17:39:30  | cikk: mo  | 


Védőszentjükre, Szent Imrére emlékeztek a kéttornyúlakiak főképe
Nagymisével emlékeztek a hívek a kéttornyúlaki templom védőszentjére Szent Imrére. A misét Salgó Ferenc kanonok-plébános celebrálta, aki érdeklődésünkre elmondta, Szent Imre élete tanulságként szolgál a ma embere számára. Az ifjúság védőszentje rámutat arra, hogy szebbé tehetjük életünket Isten kegyelmével. A Családok Évében pedig hatványozott az üzenet, mely szerint a család mennyire tudja teljesség tenni az ifjúkort, milyen nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy kibontakozzon mindaz az érték, testi, lelki, szellemi tehetség, amit a Jóisten adott az embernek – fogalmazott Salgó Ferenc. A kanonok-plébános elmondta azt is, Szent Imre korai halála figyelmeztetés számunkra a tekintetben, hogy sosem tudhatjuk halálunk óráját, ezért használjuk ki életünk minden percét. Sosem késő Istenhez fordulni, vagy olvasni a Szentírást – tette hozzá Salgó Ferenc.
A misére többen zarándoklat keretében érkeztek. A hívek a Szent Anna templomból indultak, s gyalog zarándokoltak ki Kéttornyúlakra. Salgó Ferenc szerint a zarándoklat jó alkalom arra, hogy átadjuk lelkünket az ünnepnek, ráhangolódjunk az alkalomra. A zarándoklat egyfajta készület és tanúságtétel is. Azt a tartalmat, elgondolást, hitet, ami a hívekben él, szeretnék kifelé is megmutatni. A zarándoklat ráirányítja a figyelmet a hit, az ima értékére – fogalmazott Salgó Ferenc.


Képek:

Szent Imre herceg élete

Szent Istvánnak, a magyarok első királyának és feleségének, Boldog Gizellának a hagyomány szerint több gyermeke volt. A gyermekek azonban nagyobbrészt már kiskorukban meghaltak. Imre születésének idejét a legújabb történetírás az 1000 és 1007 közötti évekre teszi, helyét pedig Székesfehérvárra.

Imre herceg életével kapcsolatban legnagyobbrészt a krónikák és legendák kevés adataira vagyunk utalva. Szüzessége miatt századokon át valami nőies, finom, nem e világból való alaknak rajzolták. "Pedig - írja joggal Sík Sándor - Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt." Első nevelői szülei voltak, hitre és hitben nevelték, mindennap imádkoztak érte. 1015-től egy bencés szerzetes, Gellért érkezett Pannónia területére, és a király kérésére Imre herceg nevelője lett. A herceg egy velencei krónika szerint "tudós és szent" volt, azaz a világi tudományokban is jeleskedett, valamint igyekezett az életszentség útján járni. A veszprémi Szent György templomban imádkozott, amikor szüzességi fogadalmat tett szívében. Ekkor még élhetett valamelyik bátyja, így nem is gondolt arra, hogy a királyi család utódairól neki kellene gondoskodnia.

Amikor tizenöt éves lett, édesapja személyesen folytatta a nevelését huszonhárom éves koráig. Ekkor születtek az "intelmek" is. Eztán feleséget kellett választania, akinek a kilétét pontosan nem tudjuk, azt viszont igen, hogy szűzi tisztaságban élték házasságukat. Föltehető, hogy Imre úgy gondolta, hogy Istennek tett szüzességi fogadalma többet jelent majd az ország javára is, mint az a veszteség, ami ezzel járt.

1031-ben István Székesfehérváron koronázásra készült. Egyetlen életben maradt fiát akarta megkoronáztatni, amikor meghozták a hírt: Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt.

Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében szentté avatta. Azóta példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. Nevét szívesen viselik.

Prohászka Ottokárnak írta: "Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja."

Forrás: www.katolikus.hu

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!