Kispályás foci: A Futrinka Utca(hosszal) verte a mezőnyt


2011-11-02 15:55:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kispályás foci: A Futrinka Utca(hosszal) verte a mezőnyt főképe
Hat csapat mérkőzött meg egymással a 2011-es az első osztályú kispályás labdarúgó bajnokságban. A mezőnyből idén egyértelműen kiemelkedett a Futrinka Utca csapata, mely már tavasszal hatpontos előnyre tett szert legfőbb riválisával szemben, ezt az előnyt őszre sikerült megduplázni, így a kék mezesek 19 győzelemmel, egy döntetlennel, vereség nélkül hozták le a húsz bajnokit.
- A tavaszi szezonban mindössze két pontot veszítettünk, úgy számoltunk, az őszi első fordulóban minden eldőlhet, hiszen a Kiliáni Ördögökkel meccseltünk, akik végig a nyomunkban voltak – mondta Bükki Balázs csapatvezető. Miután azt a rangadót sikerült megnyernünk, onnantól már csak rajtunk múlott, hogy behúzzuk-e a bajnoki címet. Szerencsére a nagy pontelőny ellenére megmaradt a motiváció, szerettük volna veretlenül megnyerni bajnokságot, ezért nem vettük félvállról a további mérkőzést sem, szerencsére ez végül sikerült is. Visszagondolva úgy látom, hogy leginkább az egységességünknek köszönhető ez az aranyérem, hiszen a csapat gerince már jó ideje együtt játszik, és az idén mindenki fejben rákészült arra, hogy megnyerhetjük a pontvadászatot. A bajnokságról annyit tudok mondani, hogy sajnos a színvonal nem volt túl magas, aki még áldozatot vállal erre a sportágra - nem csak anyagi értelemben - az a dobogóra simán odaérhet.

Bükki Balázs elmondta, ha lesz városi terembajnokság, azon szeretnének indulni, novembertől pedig hetente egyszer teremben készülnek a téli teremtornákra.

A bajnokcsapat tagjai: Csombó Péter, Horváth István, Frank Attila, Simon László, Tóth Sándor, Mesterházy Sándor, Czigler József, Bükki Balázs, Fonnyadt Balázs, Makai Roland, ifj. Makkai Miklós

Holnap a másodosztály bajnoka, a Johnson FC értékeli a mögöttük álló szezont.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!