Kilenc góllal nyert a Bakonyerdő Pápa


2011-10-29 19:30:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kilenc góllal nyert a Bakonyerdő Pápa főképe
Az NB II-es kézilabda bajnokság hetedik fordulójában hazai közönség előtt lépett pályára a Bakonyerdő Elmax Vasas SE. A Szentgotthárd elleni mérkőzésen a mieink - szokásuktól eltérően – jól kezdtek, hat perc játék után 4-0 állt az eredményjelzőn. A védekező szekció jól teljesített, Körli Norbert kapus is remek napot fogott ki, elől pedig Szabó Tamás vezérletével sok gólt szereztünk, így az első félidőben mindössze 10 gólt kaptunk, és 21-et lőttünk. A második játékrészben az első 30 percben látott játékot folytatták a mieink, az ellenfél nyolc gólnál közelebb nem tudott kerülni, így a pápaiak könnyed, 35-26-os győzelmet arattak. A Bakonyerdő ezzel a győzelemmel már 5 pontos, és a 8. helyről várja Keszthely elleni folytatást.

Poór Tamás: Az utóbbi hetek eredményei után nem számítottunk rá, hogy ilyen különbséggel nyerünk. Fegyelmezetten játszottunk, a második félidőben visszavettünk a tempóból, ami abban is látszik, hogy a második harminc percet elveszettük, bár 11 gólos előny tudatában ez belefér. Próbáltam mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, a két lövőnk Takács Balázs és Szabó Tamás kitett magért, Kapcsándi Zsolt is jól produkált, Sarus Ferenc szép gólokat lőtt szélről.

Pápai gólszerzők:
Szabó Tamás 11
Takács Balázs 9
Kapcsándi Zsolt 4
Sarus Ferenc 3
Nagy Péter 2
Domonkos Ádám 2
Lakos Csaba 2
Takács Norbert 1
Bors Patrik 1

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!