A Videoton ellen javíthat a Lombard Pápa


2011-10-28 15:38:23  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Videoton ellen javíthat a Lombard Pápa főképe
34 évesen, a bajnoki címvédő Videoton ellen debütál a labdarúgó NB I-ben és a pápai közönség előtt ifjabb Bene Ferenc, a Lombard Pápa frissen kinevezett szakvezetője. Túlzás lenne azt állítani, hogy könnyű örökséget hagyott utódjára a múlt hétfőn elküldött Véber György. A mieink jól kezdték az idei küzdelmeket, három győzelem (Újpest, Siófok, Kaposvár), egy döntetlen (Paks) volt a mérlegük négy kört követően, aztán valami megváltozott, a Diósgyőr, a Debrecen és a Pécs is elpáholta a mieinket, a Honvéd elleni győzelem után úgy tűnt, ismét felfelé ível majd a Lombard csillaga, nem így lett… A nyugati rangadón a hajrában a Haladás megfordította az eredményt, majd a Vasas és a gyenge ZTE ellen is csak döntetlenre futotta. A legutóbbi két fellépésen a Ferencváros és a Kecskemét is bezsebelte Szűcsék elől a három pontot, ami már sok(k) volt a tulajdonosnak, három év után megköszönte Véber György munkáját. Bíró Péter ifjabb Bene Ferencben látja a megújulás lehetőségét. Az újpesti legenda, Bene Ferenc fia nem néz könnyű hetek elé, holnap ugyanis a múlt héten az ETO-tól szintén vereséget szenvedő Videoton érkezik, aztán a Győri ETO-hoz utaznak Ferencziék, majd az Újpest látogat Pápára. Rengeteg kérdést vet fel a holnapi meccs: kíváncsian várjuk például, hogy Goran Maric milyen poszton kap szerepet, Lovrencsics Gergő és Ferenczi István megkezdi-e végre a gólgyártást – Lovrencsics legutóbb szeptember 10-én, Ferenczi szeptember 17-én volt eredményes bajnokin, valamint kilábal-e hullámvölgyből a kupakudarc után még mélyebbre kerülő pápai gárda. Ezekre a kérdésekre holnap a helyszínen és a televízió képernyője előtt kaphatunk választ.

Lombard Pápa – Videoton, október 29., szombat 15:00, Perutz Stadion, v.: Németh Ádám

ifj. Bene Ferenc: Nem úgy tekintek egy mérkőzésre, hogy éppen ki az ellenfél. Szerintem aki nézi a bajnokságot, láthatja, hogy szinte bármelyik csapat veszélyes lehet a másikra, biztos, hogy mindenki ellen a maximumra van szükség a győzelemhez. Erre törekszünk.

Paulo Sousa: Ugyanazt a minőséget és lendületet szeretnénk megismételni, amit a Győr ellen is megmutattunk, de a támadójátékban sokkal határozottabbnak és hatékonyabbnak kell lennünk, mert ha nem szerzünk gólt, nem tudunk nyerni. A támadóharmadban sokkal rámenősebben, agresszívabban kell játszanunk. Egy olyan ellenfél következik, ahol gondok vannak, hét közben elküldték az edzőt, biztos vagyok benne, hogy az új trénernek mindenki bizonyítani akar, ezért nekünk legjobb tudásunk szerint kell játszanunk. hogy megnyerjük a meccset. (vidi.hu)  

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!