Elvesztette a megyei rangadót a Lombard II


2011-10-23 16:31:40  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Elvesztette a megyei rangadót a Lombard II főképe
Az NB III-as bajnokság 10. fordulójában hazai közönség előtt lépett pályára a Lombard II. A mieink a harmadosztály egyik legerősebb és legegységesebb gárdáját, a Balatonfüredet fogadták. Az első félidőben nem láthatott gólt a kilátogató publikum, sokáig nem talált fogást egymáson a két gárda, úgy tűnt, megosztoznak a csapatok a pontokon. Az 56. percben aztán egy 18 méterről elvégzett Boromisza szabadrúgással előnybe kerültek a vendégek, majd húsz perccel később egy szép kontratámadás végén ismét Boromisza talált be, amivel eldöntötte a három pont sorsát. A mieinknek sok esélye nem volt a jóval rutinosabb és fizikálisan erősebb vendégekkel szemben. Nagy Mihály szerint a fürediek ma jobbak voltak, így megérdemelten vitték el a három pontot.
- Egy rendkívül masszív védekezőjátékot és gyors, veszélyes kontrákat vezető csapattal találkoztunk ma. Tudtuk, hogy a mai sikerünk azon múlik, hogy a párharcokat a rutinosabb játékosokkal szemben meg tudjuk-e nyerni. Sajnos ez nem sikerült, emellett igazán gólhelyzetünk sem volt, inkább csak lehetőségeink. A saját nevelésű játékosok hozzáállásával elégedett voltam, de sokszor olyan könnyelműek voltunk, hogy az égbekiáltó.

Lombard II – Balatonfüred 0-2 (0-0) Gsz.: Boromisza 2

Lombard II: Kovács – Domján, Megyesi, Karácsony (’77 Kiss), Somogyi – Enyingi, Dóczi, Szabó – Csepregi, Horváth, Megyesi (’57 Páli)

Balatonfüred: Kasza – Krén, Szabó (’61 Klauz), Banai, Gábor, Bognár – Boromisza (’88 Kovácsfi), Szilágyi (’75 Babics), Burányi – Kiss, Szabadfi

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!