Családi délután a katolikus iskolában


2011-10-21 15:34:40  | cikk: mo  | 


Családi délután a katolikus iskolában főképe
Az ősz jegyében termésbábok, töklámpások, levéldíszek készültek ma délután a Szent István Római Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos épületében. Rendhagyó volt ez a délután, hiszen a diákok nemcsak a pedagógusokkal készíthették az egyes tárgyakat, hanem szüleikkel, nagyszüleikkel közösen barkácsolhattak. A kézműves délután kitűnően illeszkedik abba a programsorozatba, amelyet az intézmény fennállásának 20. évfordulója kapcsán szervez az iskola. A mai délután emellett arra is jó alkalom, hogy egyre erősödjön az intézmény és a szülők kapcsolata. Az alsó tagozatos épületben összesen 8 osztály működik. A mai családi délutánra szinte minden kisgyermekhez érkezett egy-egy családtag, így a tantermek zsúfolásig megteltek szülőkkel, nagymamákkal és gyerekekkel. Szabóné Rózsa Ildikó, az alsós munkaközösség vezetője érdeklődésünkre elmondta, az elkészült alkotásokban még egy hétig kiállítás keretében gyönyörködhetnek, majd az őszi szünetre természetesen a diákok hazavihetik azokat. 
A munkaközösségi vezető hangsúlyozta azt is, a 20 éves évforduló kapcsán számos programot szerveznek az intézményben. Hétfőn a felső tagozatosok épületében lesz kézműves foglalkozás, majd mindkét tagozat készül az adventre, ahol az ünnepélyes gyertyagyújtásokra ismét meghívnák a szülőket is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!