Az Ősök Csarnokáról és a kastély ingóságainak történetéről a Honismereti Körben


2011-10-19 20:01:57  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Az Ősök Csarnokáról és a kastély ingóságainak történetéről a Honismereti Körben főképe
A Várostörténeti Honismereti Kör ma délután tartotta soron következő összejövetelét az Esterházy-kastélyban. A téma ezúttal a kastély Ősök Csarnokának, illetve ingóságainak története volt Nagy L. István múzeumigazgató előadásában.
Az igazgató elmondta, hogy 1945 márciusában jöttek a szovjet csapatok Pápára és foglalták el a kastélyt. Az év nyarán, június közepén Knoll Ferencnek, a kastély volt intézőjének kiszolgáltattak egy nagy mennyiségű ingóságállományt a könyvtári, a levéltári anyagból. Ebben rengeteg festmény, porcelán, üveg és metszet volt, ami közel 300 darabot tett ki. Ezek egy része Knoll Ferenc lakására került, majd az ugodi erdészeti épületbe szállították át őket. Később aztán teherautókkal Budapestre, egy újpesti raktárépületbe kerültek ezek a tárgyak. Esterházy Tamás tulajdonos megbízottja, Viskei Jugovics Andor ügyvéd révén került a Veszélyeztetett Magánügyi Gyűjtemények Miniszteri Biztosával kapcsoltba. Ők aztán be is szállították ezt az anyagot a raktárukba, majd az államosítás révén a közgyűjtemények között felosztották.
Nagy L. István jelenleg ezeknek a tárgyaknak, műkincseknek a hollétét próbálja feltárni.
- A pápai Esterházy-kastély Ősök Csarnokában 26 kép volt összesen. Ebből 24 darab a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában van, melyek visszaadását kezdeményeztük. Eddig 12, részben restaurálatlan képet kaptunk vissza. A pápai ősgaléria felállításához kapcsolódóan a sorozatot alkotó portrék jelentős részét a galéria kialakításakor már felújították, vagyis a festett felületet átfestésekkel felfrissítették - zárta gondolatait a múzeumigazgató.
Az előadás végén az Ősök Csarnokának festményeit tekintették meg a jelenlevők.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!