Új külsőt kap a Postapalota


2011-10-18 11:18:55  | cikk: mo  | 


Új külsőt kap a Postapalota főképe
A hétvégén állították fel az állványzatot a Posta 1. számú hivatalának épületéhez. A szakemberek már a héten meg is kezdik a munkát. Marton Csabáné hivatalvezető-helyettes elmondta, a régi épületrész több mint 100 éves, és körülbelül a nyolcvanas évek végén tatarozták utoljára. A Postapalota műemlékvédelem alatt áll, ezért ennek megfelelően kerül fel az új vakolat, restaurálják a díszítőelemeket és az épület színe is hasonló lesz az eredetihez – tudtuk meg a hivatalvezető-helyettestől. 
A felújítás ideje alatt az 1.számú postahivatal ügymenete folyamatos, az ügyfelek kiszolgálását a tatarozás nem érinti. A postára érkezők biztonságát a bejárat előtt megerősített állványzat szolgálja. A szakemberek teljes szélességében lezárták a járdát, a parkoló autókat azonban a munkafolyamatok nem veszélyeztetik. Marton Csabáné hozzátette, az épület előtt álló levélszekrény jelenleg nem elérhető, az ügyfelek biztonsága érdekében a postaládát a felújítás ideje alatt nem lehet igénybe venni. A hivatalvezető-helyettes elmondta, a legközelebbi levélszekrény a Huszár lakótelepen érhető el.
Marton Csabáné hangsúlyozta, a tatarozási munkálatok várhatóan november végéig elhúzódnak, addig is ügyfeleik megértését és türelmét kérik az esetleges zajok illetve egyéb  kellemetlenségek miatt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!