Mozgássérült teke: Dolgos Gyula Emlékverseny


2011-10-15 19:26:43  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Mozgássérült teke: Dolgos Gyula Emlékverseny főképe
Nyolcadik alkalommal gyűltek össze a Vasas tekecsarnokában a teke sportágat kedvelő mozgáskorlátozottak, akik idén a teke mellett sakkban is megmérkőztek egymással. Az emlékversenyre idén nyolc csapat az Egyetértés SE (Győr), a Vasakarat SC (Szombathely), a Sprint SC (Szombathely), a Mozgássérültek Aktív Egyesülete (Veszprém), az ÖZI Kapfenberg (Ausztria), a DF Invalidi (Szabadka), a Bástya SE (Pápa), valamint a veszprémi Mozgássérültek Vezetőségének tagjai neveztek, így közel százan gurítottak és/vagy ültek le a sakktábla elé. Rendhagyó volt az idei verseny, hiszen idén 10 éves fennállását ünnepli az egyesület, Németh Ottóné egyesületi elnök szerint elsősorban a sportbaráti kapcsolatok kialakítása és azoknak ápolása a nap célja, az elért jó eredmény csak hab a tortán. A pápaiak év közben sem pihennek, legutóbb például Vépre utaztak, ahol egy háromnapos tornán az öttusával ismerkedtek.
- 30-an képviseljük ma a pápai egyesületet, összesen közel 100 főre tehető, akik ellátogattak hozzánk. Nagyobb is lenne a létszám, sajnos mivel a pálya nincs akadálymentesítve, többen kénytelenek távol maradni a versenytől. Szeretném megköszönni a szponzorok támogatását, nélkülük nem tudtuk volna ilyen gördülékenyen megrendezni a Dolgos Gyula Emlékversenyt.

A későbbi tervek között egy szerbiai, egy ausztriai és egy győri kirándulás is szerepel, ahol az előbb említett sportágakon kívül a lövészetet és a kajakozást is kipróbálják a Bástya SE tagjai – tudtuk meg Németh Ottónétól.

Eredmények:

sakk
teke

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!