Hármas ünnep a látássérülteknél


2011-10-11 19:42:54  | cikk: mo  | 


Hármas ünnep a látássérülteknél  főképe
Több mint 20 éve szervezik meg országszerte október 15-én a vakok és gyengénlátók világnapját, amelynek célja a közvélemény figyelmének felhívása a világtalanok sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, segítve beilleszkedésüket a társadalomba. A Fehér Bot Napjaként is emlegetett esemény kapcsán a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének körzeti csoportja két jeles évfordulót is ünnepelt ma délután. A csoport ugyanis 35 éve segíti a térség látássérültjeit, a keretein belül működő klub pedig 15 éve szólítja közösségbe a sorstársakat. A háromszoros apropóból szervezett rendezvényen részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester illetve a csoport és a klub egykori vezetői.
Radics Ildikó körzeti csoportvezető elmondta, sikeres évek állnak a szervezet mögött, amelyet a mai rendezvényen megjelentek száma is bizonyít. A látássérültek tudják, hogy létezik egy klub, amely kiáll érdekeik mellett, lehetőség nyílik a problémák megbeszélésére és évente több alkalommal programokat, kirándulásokat biztosít a számukra. A csoportvezető elmondta azt is, a pápai térségben működő körzeti csoport jelenleg 130 fő számára nyújt támaszt. Radics Ildikó érdeklődésünkre hozzátette, mivel a látássérültek számára kifejlesztett segédeszközök igencsak drágák, ezért a tagok főként a pályázati lehetőségek iránt érdeklődnek, e témában kérnek segítséget a klubtól.
A mai rendezvényen Radics Ildikó köszöntötte a megjelenteket, a Látássérültek Klubja tagjai rövid verses, énekes műsorral üdvözölték sorstársaikat. A programon a tagok az elmúlt több mint 10 év videofelvételei segítségével idézték fel a korábbi kirándulások, előadások, összejövetelek élményeit, majd a régi csoportvezetők emlékeztek vissza az eltelt időszak eseményeire, megpróbáltatásaira, a szervezet fejlődésére.    

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!