Nyílt nap volt Balla iskolában


2011-10-11 18:39:44  | cikk: mo  | 


Nyílt nap volt Balla iskolában főképe
Az intézménybe jelentkező első osztályosok száma is azt igazolja, hogy rendkívül hasznosnak bizonyulnak az évente két alkalommal megszervezett nyílt napok a Balla Róbert Téri Általános Iskolában. Csutiné Papp Orsolya igazgatótól megtudtuk, az intézménybe idén kilenc elsős jelentkezett, számuk magasabb a korábbi évekhez képest. Az igazgató szerint fontos, hogy a maihoz hasonló nyílt napok keretében a város óvodapedagógusai és a szülők megismerjék az iskolában folyó oktató, nevelő munkát, a pedagógiai módszereket, bepillantást nyerve abba, milyen szakmai munka zajlik az intézményben.
Csutiné Papp Orsolya elmondta azt is, az idei évtől bővült az iskola szakfeladatainak száma, hiszen a 2011/2012-es tanévtől ellátják a súlyosan sérültek fejlesztő felkészítését is.
A jelenleg 161 tanulót foglalkoztató Balla iskola kiemelkedő tevékenységét három külföldi partnerintézmény is segíti. A holland testvériskola szakmai és anyagi támogatása nyomán fejlődött a pápai intézmény gyakorlati képzése, ezenkívül ma már nemcsak tanórai, hanem szakköri keretben is zajlik a művészeti oktatás. Ennek kapcsán az igazgató azt hangsúlyozta, Hollandiában sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyerekek praktikus készségeinek fejlesztésére. A Balla Róbert Téri Általános Iskola a holland minta mentén igyekszik minél több gyakorlati ismeretet átadni a tanulóknak. Csutiné Papp Orsolya szerint mind a szakképzésben, mind az életben erre sokkal nagyobb szüksége lehet a fiataloknak.   
Az igazgató hozzátette azt is, hamarosan a gyerekek ismét bemutathatják alkotásaikat. A művészeti képzés keretében készült festményeket jövő év elején a nagyközönség kiállítás formájában tekintheti meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!