A kineziológiáról a lelki egészség világnapján


2011-10-11 13:32:36  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A kineziológiáról a lelki egészség világnapján főképe
A lelki egészség világnapja alkalmából tegnap este Kőhalmi Tünde kineziológus tartott előadást a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban. A megjelenteket Szabadkai Verita művelődésszervező köszöntötte, aki mint mondta, egyes szakemberek szerint a közösségek lelki és fizikai egészséget védő hatása nagyon fontos. Erre jó teret kínál a JMSZK, hiszen itt számos klub, kör működik, melyekhez lehet csatlakozni.
A lelki egészség világnapjáról 1992 óta emlékeznek meg minden év október 10-én, a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása.
Kőhalmi Tünde kineziológus olyan módszereket tárt a hallgatóság elé, melyek a kiegyensúlyozott, harmonikus lelki élet kialakításában és a lelki egészség megőrzésében, megerősítésében segítenek. A kineziológia a mozgás tudománya. A testfunkciók és a testen belüli működések összehangolásával foglalkozik. Eszköz a test működésének feltérképezéséhez és az ehhez kapcsolódó egészségügyi problémák kezeléséhez természetes korrekciókkal.Hatékonyan befolyásolja a test energia-áramlását, az érzelmi stresszek feloldásával energetikai egyensúlyt hoz létre a testben, s aktiválja az öngyógyító mechanizmust. Új és egyedülálló módja a stressz kezelésének és a lelki egészség fenntartásának.Segíti a klienst életmódja, életvitele, életszemlélete megújításában, testi-, szellemi-, lelki egészsége megőrzésében, a betegségek megelőzésében, betegség esetén az öngyógyító folyamatok beindításában, a betegség mögött álló blokkok, érzelmek, problémák feltárásában, a rehabilitációban, a személyiség fejlődésében, a jobb életminőség elérésében, képességeinek felszínre hozásában, tanulási készségeinek fejlesztésében. Oldja a test normális egyensúlyának, állapotának blokkoló tényezőit.
- Kiteszteljük a szükséges korrekciókat, melyek kioldják a blokkokat, nehézségeket, problémákat. Időnyomozást végzünk, hogy beazonosítsuk, mely korokban alakult ki a stressz, a probléma, hova vezethető vissza a jelen helyzet. Ezekben a korokban is korrekciókkal segítjük a klienst a jelen problémáihoz kapcsolódó múlt problémáinak feldolgozásában, elengedésében. A lehető leggyengédebben dolgozunk, távolítjuk el a stresszeket.Izomtesztelést használunk, mely tiszta választ ad az agyból egy úgynevezett negatív visszacsatolás, negatív Bio-Feedback mechanizmus segítségével. Nem a kezelő határozza meg tudatosan a kezelés irányát, a korrekciókat, hanem a kliens agyi működése, tudatalattija irányítja azokat – fogalmazott Kőhalmi Tünde.
Egy kezelés, stresszoldás olyan érzés, mintha nehéz súlyok, hosszan cipelt terhek esnének le rólunk, nagy megkönnyebbülés, felszabadulás a testnek és léleknek. Egy csodálatos módszer, mely által mi magunk is csodálatossá tehetjük az életünket és a létezésünket - mondta a szakember.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!