Négygólos Lombard II siker (Frissítve)


2011-10-09 17:10:22  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Négygólos Lombard II siker (Frissítve) főképe
Az NB III-as labdarúgó bajnokság sereghajtója ellen lépett pályára a nyolcadik fordulóban Nagy Mihály együttese a Perutz stadion műfüves gyepén. Igen fiatal kerettel várta a Badacsonytomaj elleni kezdő sípszót a hazai együttes, visszajátszó is mindössze egy játékos volt Germán Tamás személyében. A Lombard II 20 perc alatt eldöntötte a három pont sorsát, nagyon határozottan kezdett a hazai csapat a kissé hitehagyott vendégekkel szemben. A 19. percben már három gólos volt az előny. Ezután is szinte percenként alakították ki a helyzeteket a pápai fiatalok, de el is rontották őket. A második félidőben sem változott a kép, nagy fölényben játszottak a hazaiak és nagyon sok lehetőséget dolgoztak ki, amiből csak egyet értékesítettek. A második játékrészben Szabó Bálint révén saját nevelésű újoncot avatott a pápai csapat.
Nagy Mihály: - Hamar eldöntöttük a mérkőzést, de ezután nem koncentráltunk eléggé, ami miatt elmaradt a nagy gólarányú győzelem. A 16 éves Szabó Bálintnak gratulálok az első felnőtt mérkőzéséhez.

Lombard II – Badacsonytomaji SE 4-0 (3-0) Gsz.: Gyürü, Páli, Csepregi, Domján

Lombard II: Kovács, Enyingi, Domján, Megyesi, Kaszás, Dóczi (’46 Grőber), Gyürü (’67 Németh), Somogyi, Csepregi (’46 Szabó B.), Páli, Germán

Badacsonytomaj: Sípos, Kovács, Dencs, Fekete, Schleinig, Bertók, Karika, Csala, Németh A., Németh I., Simon

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!