Női labdarúgás: Európa-bajnoki selejtező Pápán


2011-10-06 13:15:54  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: mlsz.hu  | 


Női labdarúgás: Európa-bajnoki selejtező Pápán főképe
Október 22-én, szombaton 14 órától Pápán, a Perutz Stadionban rendezik meg a Magyarország – Izland női válogatott labdarúgó mérkőzést – tájékoztatta honlapunkat Szemán György, a Lombard Pápa klubigazgatója. Nem ismeretlen a pápai stadion a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselőinek – folytatta a klubigazgató - hiszen korábban pályára lépett nálunk a női-, és a férfi utánpótlás válogatott, és akkor is minden a tervezetteknek megfelelően zajlott. Az Önkormányzattal egyeztetve örömmel adunk helyet egy ilyen rangos sportesemények, ráadásul a belépő ingyenes, így bízunk benne, hogy minél többen látogatnak ki és szurkolnak a magyar lányoknak – tette hozzá Szemán György.
Ami a mieink eddigi szereplését illeti, Kiss László együttese csoportjában két idegenbeli mérkőzéssel kezdte meg szereplését: első alkalommal a Belgiumban megrendezett összecsapáson a házigazda belgák 2-1-re győzni tudtak, majd néhány nappal később Norvégiában kiütéses 6-0-s hazai siker született. Az válogatottnak a pápai lesz a harmadik fellépése.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Szőcs Réka (MTK-Hungária FC)
Papp Eszter (Viktória FC Szombathely)

Védők:
Szeitl Szilvia (1.FC Femina-Hellotel)
Gál Tímea (Volosz)
Tálosi Szabina (Viktória FC Szombathely)
Tóth II Alexandra (Viktória FC Szombathely)
Demeter Réka (MTK-Hungária FC)

Középpályások:
Rácz Zsófia (Viktória FC Szombathely)
Smuczer Angéla (MTK-Hungária FC)
Sipos Lilla (Viktória FC Szombathely)
Megyeri Boglárka (Viktória FC Szombathely)
Jakab Réka (Győri Dózsa)
Szuh Erika (Lokomotíve Leipzig)
Jakabfi Zsanett (Vfl Wolfsburg)

Támadók:
Vágó Fanny (MTK-Hungária FC)
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert)
Pádár Anita (1.FC Femina-Hellotel)
Méry Rita (MTK-Hungária FC)
Papp Dóra (MTK-Hungária FC)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!