A Ligakupában sem bírt a Lombard a Haladással


2011-10-05 20:07:00  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: haladasfc.nyugat.hu  | 


A Ligakupában sem bírt a Lombard a Haladással főképe
A Liga Kupa A csoportjában ma késő délután Szombathelyi Haladás - Lombard Pápa találkozót rendeztek. A kezdést megelőzően a mieink négy ponttal, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezették a csoportot a Hali, a Győri ETO és a ZTE előtt. Aczél Zoltán csapata a kezdést követően mezőnyfölényt harcolt ki, veszélyt is jelentett a szinte komplett első sorával felálló Lombard Pápa ellen, így az első felvonás közepén megérdemelten jutott vezetéshez Ugrai találatával. Nyolc perccel később a vendégek létszámban megfogyatkoztak: Horváth Levente a védelemben elveszítette a labdát majd hátulról lerántotta ellenfelét, mindezt csapata leghátsó embereként - villant is a piros lap. Fordulás után mezőnyben kiegyenlített játék folyt, találkozó a 73. percben dőlt el, amikor a szombathelyiek Skriba révén megduplázták az előnyüket így a Haladás 2-0-ra legyőzte a Lombardot. A találkozó visszavágóját október 12-én 16 órakor rendezik a Perutz Stadionban.

Haladás Sopron Bank – Lombard Pápa 2-0 (1-0) Gsz.: Ugrai, Skriba

Haladás: Gőcze - Szakály A. (Horváth D.), Jagodics, Devecseri (Farkas M.), Ugrai - Sipos, Ugrai (Kalász), Búrány, Skriba - Simon A. (Gyurján), Vujovic (Radó)

Lombard: Szűcs L. - Nagy S., Dlusztus (Tóth G.), Rodenbücher, Horváth L. - Totadze (Kaszás), Farkas A. - Zulevs (Varga G.), Quintero, Lovrencsics (Germán) - Ferenczi (Urbányi)

A csoport másik meccsén: ZTE - Győri ETO 1-1

Az A csoport állása:
1. Haladás Sopron Bank 7 pont
2. Lombard Pápa 4 pont
3. Győri ETO 3 pont
4. ZTE 1 pont

(Az nso.hu nyomán)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!