Orbán Éva Pápán pihen


2011-10-05 16:02:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Orbán Éva Pápán pihen főképe
A pápai születésű, 1998-ban és 1999-ben a Pápai SE színeiben versenyző kalapácsvető olimpikonunk, Orbán Éva befejezte az idei versenyszezont és hosszú idő után hazatért Pápára, ahol családja körében piheni ki az elmúlt hónapok fáradalmait. Éva augusztusban új országos csúccsal ezüstérmes lett 71,33 méteres eredménnyel a kínai Sencsenben zajló Universiadén, az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán - a régi rekordot (70,79 m) Divós Katalin tartotta 2001. május 18-a óta. Két héttel később a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokságon pedig mindössze három centiméterre volt attól, hogy bejusson a női kalapácsvetés döntőjébe, végül a 13. helyen végzett. Orbán Évával a Pápai SE dobópályáján találkoztunk, ahol a két fő versenyről is kérdeztük.
- Az universiadén mivel nem ismertem a mezőnyt, úgy kalkuláltam, hogy az első hat hely valamelyikét megcsíphetem – nyilatkozta a sportoló. Szerencsére annak ellenére, hogy erős mezőny gyűlt össze, sikerült ezüstérmet szállítanom a magyar csapatnak és megjavítanom egy több mint 10 éves magyar csúcsot. A világbajnokság nem sikerült olyan rosszul, mint azt ahogy beállították, jobban dobtam mint a kínai versenyen, de lemaradtam a döntőről, igaz nagyon kevésen múlt a továbbjutás. Utólag úgy gondolom, időben túl közel esett egymáshoz a két verseny, jobb lett volna, ha többet tudok pihenni, fárasztó volt heteken keresztül hotelből hotelbe utazni. Erre az évre befejeztem a versenyzést, örülök, hogy hazatérhettem szülővárosomba, itthon tudom igazán kipihenni magam. Persze azért hiányzik a mozgás is, ezért is látogattam le a dobópályára.
Olimpikonunk elmondta, jövőre nemcsak az olimpián, hanem az Európa-bajnokságon is szeretne részt venni, ennek érdekében rövid pihenő után el is kezdi az alapozást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!