25 milliót spórol az önkormányzat - a Kánaán-Házban lesz az anyaotthon


2011-10-05 11:08:38  | cikk: mo  | 


25 milliót spórol az önkormányzat - a Kánaán-Házban lesz az anyaotthon  főképe
Pápa Város Önkormányzata a kötelezően ellátandó Családok Átmeneti Otthona szolgáltatás 14 főre történő biztosítása érdekében a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezettel ellátási szerződést köt – többek között erről határozott múlt csütörtöki ülésén Pápa Város Képviselőtestülete.
Az Egyesített Szociális Intézmények Kisfaludy u. 16 száma alatti telephelyén működő anyaotthont az önkormányzat megszünteti, így az ellátást a jövőben a baptista gyülekezet a fenntartásában működő Csatorna utcai intézménye, a Kánaán-Ház Anya-és Leányotthon végzi. 
Az ellátási szerződés aláírásának ceremóniáján dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a Kisfaludy utcai épületben működő anyaotthont az önkormányzat rendkívül drágán tudta üzemeltetni, a normatíván felül tavaly 11,5 millió forintot költött az ellátás működtetésére. A megállapodással tehát az önkormányzat a tavalyi évhez képest 11,5 millió forintot spórol a költségvetésből. 
Dr. Áldozó Tamás köszönetét fejezte ki a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet felé, mely ezzel belépett azon történelmi egyházak sorába, amelyek önkormányzati feladatot látnak el – fogalmazott a polgármester. 
Boncz Zoltán lelkipásztor a szerződés aláírása kapcsán hangsúlyozta, Krisztus arra adott példát számunkra, hogy miként szolgáljunk mások felé. Nagy öröm számukra, hogy így szolgálhatnak a város felé és a szükségben lévő emberek felé – mondta el a lelkipásztor, majd hozzáette, örömmel fogadták a lehetőséget, hogy részt vehetnek a város munkájában és az emberek segítésében egyaránt. 

Pápa Város Képviselőtestülete legutóbbi ülésén döntött arról is, hogy a Teveli úti és a Vörösmarty utcai régi bölcsőde épületben helyet kapó emelt szintű ellátást nyújtó szociális otthoni férőhelyeket - megnevezése szerint - visszaminősítik átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó férőhelyekké  - adott tájékoztatást a polgármester. Dr. Áldozó Tamás kiemelte, az intézményekben helyet kapó ellátottaknak nyújtott szolgáltatás minősége azonban nem változik, ugyanazt kapják, amit eddig. A határozat alapján Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Egyesített  Szociális Intézmények Teveli út 3. szám alatti telephelyén működő Idősek Otthonának 31, a Vörösmarty u. 12. szám alatti telephelyének 15 fő emelt szintű férőhelyét 2011. október 31. napjától átminősíti átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó férőhellyé.
Jogszabály biztosít lehetőséget arra, hogy az önkormányzat az emelt szintű férőhelyeit átminősítse átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó férőhelyekre. Emellett szól, hogy az átlagos ápolás, gondozás esetén a normatíva lényegesen magasabb, mint emelt szintű ápolás, gondozás esetén, így jelentősen csökken az intézmény fenntartásához az önkormányzat által biztosított saját forrás. Míg az emelt szintű ellátás normatívája 309 ezer forint, addig az átlagos gondozást nyújtó ellátási forma normatívája 635 ezer forintot tesz ki. 2010-ben az önkormányzat az emelt szintű ellátáshoz 34 307 089 forint saját forrást biztosított. A polgármester elmondta azt is, arra számítanak, hogy ez az összeg jövőre felére csökken, vagyis körülbelül 16-17 millió forintot megtakaríthatnak.  
Az önkormányzati rendelet tervezet módosítását követően 2011. november 1-től 46 fő intézményi térítési díja havonta 27 000 forinttal alacsonyabb lesz. Ez nem jár az intézmény számára jelentős bevételcsökkenéssel, hiszen az ellátottak vonatkozásában a személyi térítési díjak megfizetésére vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell. Az ellátottakkal megkötött megállapodás alapján – a férőhely elfoglalásának időpontjától függően – a befizetett egyszeri hozzájárulások időarányos részét az ellátottak részére vissza kell fizetni. Az átlagos ápolást, gondozást nyújtó ellátásra történő átminősítés miatt az Szociális törvény alapján az ellátottak számára visszatérítendő egyszeri hozzájárulás időarányos összege közel 11 000 000 Ft, melynek fedezetét a képviselőtestület felmerülésekor az éves költségvetése terhére biztosítja. Tekintettel arra, hogy az emelt színvonalú bentlakásos ellátás normatívája 50 %-a az átlagos szintű ápolást, gondozást nyújtó ellátásnak, az átminősítést követően rövid idő alatt megtérül az ellátottak számára visszafizetett egyszeri hozzájárulás – áll a képviselők által csütörtökön elfogadott határozatban.  
Mindennek összegzéseként Áldozó Tamás elmondta, a mai napon aláírt ellátási szerződés és az emelt szintű férőhelyek átminősítése a következő évi költségvetési pozíciókat legalább 25 millió forinttal javítja, úgy, hogy az ellátást igénybe vevők ugyanazt a színvonalú ellátást kapják, amit eddig is kaptak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!