Pápai diákok is részt vettek a Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon


2011-10-04 13:44:55  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai diákok is részt vettek a Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon főképe
Október 2-án Budapesten rendezték az ország legnagyobb futóeseményét, a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált. Idén a nevezőket tekintve rekord született, hiszen 16.350-en neveztek az eseményre. A futók között idén először a Petőfi Sándor Gimnázium lelkes csapata is ott volt, akik a már rutinos Pápai Gazdasági Szakképző Iskolával közösen utaztak el a fővárosba. A szervezők közös bemelegítésről is gondoskodtak, melyet Rubint Réka és Schobert Norbi vezényelt a többszáz fős tömegnek, majd 10 órakor eldördült a 26. futófesztivál startpisztolya.
- Az ötlet az adta, hogy évek óta minden tavasszal a Vivicittá elnevezésű futóversenyen a közgázos diákok Konczné Recska Henriette tanárnővel rajthoz állnak, szerettük volna, hogy a petőfis tanulók egy része is gazdagabb legyen egy ilyen élménnyel – mondta a Petőfi Gimnázium testnevelője, Koncz János. A többség a 3500 méteres ’maratonkát’ választotta, de a Pápai SE atlétái a hét kilométeres távot favorizálták. A rajt nem kevesebb, mint hét percig tartott, ezalatt folyamatos taps, dobolás és zene kísérte a futókat. Mindez a Hősök terén folytatódott, ahol magyarok és külföldiek, budapestiek és turisták tapsoltak és köszöntötték az indulókat. A futók között ott volt többek között Miklósa Erika operaénekes, Szántó Dávid, a Digi Sport riportere, Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, egy 79 év átlagéletkorú csapat valamint Béres Alexandra is, aki egy vak kislánnyal futott. A kísérőprogramokat felsorolni is nehéz, a szervezők ingyenes vérnyomás,- vércukorszint mérést biztosítottak, a Magyar Vöröskereszt véradást, illetve futócipő- és sportruhagyűjtést szervezett, a maraton bármely távjának rajtszámával múzeumi és színházi kedvezményeket lehetett igénybe venni.
A 60 fős csapatra büszkék lehetünk, hiszen a vidéki iskolák közül a harmadik legnagyobb létszámmal a pápaiak képviseltették magukat, amit a szervezők egy oklevéllel díjaztak. Koncz János elmondta, nem elsősorban a minél jobb időeredmény elérést tartották szem előtt, mindenki győztes volt, sokkal inkább az egészséges életmód jegyében egy közös vasárnapot szerettek volna eltölteni.

A fotók egy részét a futanet.hu oldalon találtuk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!