Elindult a könyvtári napok rendezvénysorozata


2011-10-03 14:56:33  | cikk: mo  | 


Elindult a könyvtári napok rendezvénysorozata főképe
Dr. Hermann István könyvtárigazgató sajtótájékoztatón ismertette a Jókai Mór Városi Könyvtárral kapcsolatos aktualitásokat ma délelőtt. Az igazgató arról számolt be, hogy a Központi Statisztikai Hivatal azzal a megkereséssel fordult a pápai könyvtárhoz, hogy internetes hozzáféréssel és adott esetben fizikai segítségnyújtással segítse a 2011-es népszámlálás lebonyolítását. Természetesen az intézmény szívesen tesz eleget a felkérésnek, hiszen mi más lenne egy könyvtár feladata, ha nem a segítségnyújtás az embereknek olyan kérdésekben, amelyekhez - adott esetben - számítógép szükséges – fogalmazott dr. Hermann István.
Az intézményben jelenleg 10 számítógépen biztosított az internet hozzáférés, azonban egyszerre 10 embernek fizikai segítséget nem tud nyújtani a könyvtár. A népszámlálási kérdőívet kitöltőknek nem kell rendelkezni a nem hagyományos dokumentumok igénybevételére vonatkozó beiratkozással – derült ki a sajtótájékoztatón.

Az igazgató a héten rendezendő Országos Könyvtári Napok programsorozatára hívta fel a figyelmet. A Könyvtárak Összefogása a Tudásért címmel szervezett könyvtári hét célja, hogy minél inkább a figyelem középpontjába állítsa a könyvtárakat és ezzel együtt felhívja a figyelmet az intézmények széles körű szolgáltatásainak jelentőségére.
A pápai könyvtár számos programot szervez a héten, több előadás, kiállítás és hasznos foglalkozás, tanfolyam kapott helyet a változatos programkínálatban. Dr. Hermann István a programok közül kiemelte a csütörtöki temetői sétát, amelynek keretében a ’48-as honvédsírok felkeresésére indulhatnak az érdeklődők a Kálvária temetőben. A könyvtárigazgató szerint fontos, hogy az egyes eseményekre történő emlékezés ne csak egy adott napon történjen meg, október 6-án is gondolhatunk ’48-as halottainkra. Két a könyvtárhoz erősen kötődő vendége is lesz az intézménynek a héten: Gyengéné Császár Andrea grafikus, pedagógus művészetterápiai foglalkozása és Orosziné Mészáros Zsuzsanna zenés előadása kapott helyet a programban.
Váminé Molnár Emma könyvtáros a rendezvény kapcsán kiemelte, igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy minden korosztály találjon megfelelőt. Nemcsak a gyerekek, hanem az idősebbek megjelenésére is számítanak, hiszen szerdán kifejezetten számukra szerveznek számítógépes tanfolyamot.

A könyvtári napok keretében az intézmény október 9-én is várja látogatóit. A rendezvény zárásaként meghirdetik ugyanis a Megbocsátás napját. A kölcsönzéseiket elhanyagolt olvasók reggel 8 órától délután 16-ig késedelmi díj felszámítása nélkül visszahozhatják lejárt határidejű dokumentumaikat. A könyvtár azokra az olvasókra is gondol, akiknél már lejárt határidejű könyv nincsen, de késedelmi díjjal tartoznak az intézménynek. A könyvtár kéri olvasóit, hogy a 150 forint vagy ezen összeg alatti késedelmi díjak kiegyenlítését e napon tegyék meg. A 150 forint feletti összegben tartozók számára pedig 50 százalékos kedvezményt ajánl az intézmény. Természetesen kizárólag október 9-én, a Megbocsátás napján.         

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!