Nem bírt a sereghajtóval a Lombard Pápa


2011-10-01 21:13:14  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nb1.hu  | 


Nem bírt a sereghajtóval a Lombard Pápa főképe
A tabella utolsó helyén szerénykedő Zalaegerszeg otthonában vizitált a Lombard Pápa az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A zalaiak ezidáig pocsék szezont tudhatnak maguk mögött, 10 kör alatt mindössze két árva pontot sikerült szerezniük. A Lombard célja ismét a közvetlen élboly mögé kerülés volt, ehhez pedig nagyon kellett volna a Magyar Kupától is búcsúzó ZTE legyőzéséért járó három pont.
Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, Zala megye labdarúgásának egyik meghatározó alakjára Csányi Imrére emlékeztek, aki 44 évesen hunyt el. A második percben Totadze 20 méteres szabadrúgását ütötte maga elé Jahic, de Bogunovics felszabadított. Két perccel később Puri tesztelte a hazai portást, de a hálóőr a helyén volt. A félidő derekán éledeztek a hazaiak, Kamber gurított vissza a tizenhatos vonalára jobb oldalról, a labdát Tököli elengedte , amely Szakály elé került, aki 18 méterről a kapu fölé lőtt. A 32.percben megszerezte a vezetést a Lombard, Ganugrava jobb oldali szögletét, a hosszú saroknál álló Ferenczi fejelte vissza, amit Dlusztus András a kapuba bólintott 0–1. Sokáig nem örülhettek a mieink, ugyanis hét perccel később egyenlítettek a hazaiak, Kocsárdi adott be jobbról Turkovs elé, aki 11 méterről, jobbal, félfordulatból kilőtte Szűcs kapujának bal alsó sarkát 1–1. Az első félidő lefújása előtt megfogyatkoztak a kék-fehérek, Bogunovics és Maric futott versenyt a labdáért, majd a zalai védő rosszul adott haza, a kiugró Maricot Bogunovics lerántotta, a játékvezető pedig piros lappal idő előtt mutatott neki utat az öltözőbe, ez volt az első 45 perc utolsó mozzanata. Az 56. percben ismét egyenlő lett a létszám, Puri esett el a tizenhatoson belül, de a játékvezető műesésért sárgát adott a pápai játékosnak ami a második volt neki, ezért idő előtt ő is mehetett is zuhanyozni. A 63. minutumban Maric lábában volt az újabb vezetés, a szerb csatár üresen maradt a zalai tizenhatoson belül, de 10 méterről Jahicba lőtte a labdát. Nem tévedett sokat öt perccel később Turkovs sem, aki 12 méterről, félfordulattal lőtte rá a Szakálytól kapott labdát, amely centikkel ment fölé. Tíz perccel a vége előtt Totadze végzett el 30 méterről szabadrúgást, a bal alsó sarokba tartó labdát Jahic mentette szögletre. Öt perccel később kettőjük újabb párharcát ismét a a hazai portás nyerte, a szabadrúgást Jahic a léc alól piszkálta ki. A hátralévő percekre több esemény nem maradt, a mieink a múlt héthez hasonlóan ismét megosztozkodtak a pontokon. A válogatott mérkőzések miatt a bajnokságban egy hetes bajnoki szünet következik, a Lombard Pápa október 16-án 18 órától a Ferencvárost fogadja.

Prukner László: A mi helyzetünkben az egy pont nem sokat ér. Az első félidőben nagy küzdelem alakult ki a pályán, kevésbé jó játékkal, és mi hoztuk a szokásos, indokolatlan kapott gólt. Az a pozitívum, hogy nem rogytunk meg és a második félidőben már azt az agresszív letámadást láttam a csapatomtól, amit elvárok. Azonban még mindig nem tettünk annyit, hogy végre a szerencse is mellénk álljon.

Véber György: Tudtuk, hogy úgy kell készülnünk: nem egy kétpontos csapat otthonába készülünk, hanem a ZTE stadionjába, amely ennél jóval nagyobb játékerőt képvisel. Az első félidőben távoli lövéseink voltak. Megszereztük a vezetést, ráadásul emberelőnybe kerültünk, így akár győzelemre is vihettük volna a találkozót. Túl gyorsan kiegyenlítődött a létszám, de innentől egy lüktető mérkőzés alakult ki, véleményem szerint igazságos eredménnyel.

Zalaegerszegi TE – Lombard Pápa 1-1 (1-1) Gsz.: Turkovs ill. Dlusztus
ZTE Aréna, 2000 néző, V.: Kovács J. Zoltán (Huszár, Márton)

ZTE: Jahic, Kocsárdi, Bogunovics, Kovács, Hidvégi, Szakály ('86 Delic), Máté, Kamber, Balázs ('65 Hervás), Turkovs, Tököli ('75 Meyé)

Lombard Pápa: Szűcs, Nagy, Rodenbücher, Dlusztus, Totadze, Horváth, Maric, Ganugrava ('80 Quintero), Lovrencsics ('86 Zulevs), Ferenczi, Puri

(Az nso.hu nyomán)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!