Újból módosították a 2011. évi költségvetést a képviselők


2011-09-29 19:26:11  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Újból módosították a 2011. évi költségvetést a képviselők főképe
Nagyobb összegű hitelfelvételről, beérkezett aljegyzői pályázat elbírálásáról, az ESZI keretében működő Idősek Otthona emelt szintű férőhelyeinek átminősítéséről valamint a településrészi önkormányzati képviselőtestületek megválasztásáról szólt a mai testületi ülés. A képviselők reggel 8 órakor a Várkertfürdő termálbejáratánál gyülekeztek, majd Kovács Antal vezérigazgató vezetésével megtekintették az elmúlt időszakban a Várkertfürdő területén megvalósult és folyamatban lévő beruházásokat, mint a Nagy Tappancsot, az új csúszdatornyot, a nagy strandmedencét és az épülő gyógyászati központot. Az első napirendi pont a fejlesztés jelenlegi állapotáról szóló beszámoló elfogadása volt, ezt a képviselők még a Várkertfürdőben tárgyalták meg, majd az ülés 9 órától folytatódott tovább a Városháza Tanácstermében.
A második napirendi pont során személyi ügyekről tárgyaltak a teljes létszámban ülésező képviselők. A minősített többség elve alapján úgy döntött a testület, hogy a Borsosgyőri Városrész Önkormányzat elnökének Máté István önkormányzati képviselőt, képviselőtagjainak pedig Bereczky Nórát, ifjabb Máté Istvánt, Tóth Józsefet és Varga Zoltánnét választja meg. Az eredmények a Tapolcafői Városrész Önkormányzatnál a következőképpen alakultak: elnöke Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő lett, a jelöltek közül pedig Takácsné Molnár Esztert, Somogyi Zoltánt, Vargáné Kósi Mártát és Vilmanné Ikervári Lillát választották meg képviselők tagoknak. Pápa-Kéttornyúlak városrészben megfelelő számú jelölt hiányában településrészi önkormányzat nem jött létre, így a választás jövőre újból megismétlődik.
A mai képviselőtestületi ülés történelminek nevezhető a személyi ügyek második felében született döntés végett is, hiszen hosszú idő óta először most sikerült az elvárásoknak megfelelő aljegyzőt választani. Dr. Nagy Krisztina, a Polgármesteri Hivatal Titkársági Osztályának vezetője már tíz éve dolgozik a Városházán és kinevezését követően dr. Áldozó Tamás kihangsúlyozta, különösen fontosnak tartja, hogy belülről sikerült az aljegyző személyére megoldást találniuk, hiszen ez azt mutatja, hogy az önkormányzat olyan közösség és olyan iskola, amelyben a tehetséges fiatalok, köztisztviselők előremenetele biztosított. A polgármester úgy fogalmazott, a tíz éves munkakapcsolatra visszatekintve meggyőződése, hogy dr. Nagy Krisztina aljegyzői megválasztásával a képviselőtestület rendkívül sokat nyert.
Miután a Pápai Cigány Kisebbségi Önkormányzat is sikeresen elfogadta legutóbbi ülésén, így most már a város képviselőtestülete is napirendre tűzhette az önkormányzat 2011. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót, melyet 14 igennel el is fogadtak a képviselők.
Ezt követően egy hosszasan elhúzódó vita alakult ki a képviselők közt a 2011. évi költségvetés módosításáról, mely az előterjesztés szerint a fejlesztési célú feladatok tárgyévi ellátásához szükséges hitelfelvétel miatt vált indokolttá. A javaslat során azt tárgyalták meg a képviselők, hogy az idei évre tervezett 340 millió forint hitel felvétele helyett 1 milliárd 68 millió forintos hitelkeretet nyissanak meg. Ez a keretösszeg dr. Áldozó Tamás szerint jól körülhatároltan a 2011., 2012. és 2013. évben megvalósuló fejlesztési célokra fordítandó önkormányzati forrás biztosítását hivatott fedezni. Ezt az összeget tehát csak akkor és abban a mértékben kívánják felhasználni, amilyen mértékben más forrásból (helyi adóbevételekből, vagyongazdálkodásból, átadott pénzeszközökből) nem sikerül biztosítani a beruházásokhoz szükséges pénzt. Ez a javaslat az ellenzéki képviselők körében heves ellenállást váltott ki. Grőber Attila az ülésen úgy fogalmazott, nem érti a sietséget, hiszen szokás szerint az ilyen hiteleket nem előre, hanem mindig a tárgyévben szokták felvenni, ha szükséges volt. Szirbek Rita képviselő a hitel devizakockázata felől érdeklődött, Erőss Bulcsú pedig úgy fogalmazott, aggályos a felvétel, hiszen a hitel megköti a mindenkori, jövőbeli városvezetés kezét. A polgármester reagálásában kiemelte, a keret megnyitása nem veszélyezteti a város biztonságos működtetését. A következő napirend során Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézményét érintő döntésekről szavaztak a képviselők, úgy mint az ESZI alatt működő Idősek Otthona emelt szintű férőhelyeinek átminősítéséről, és azok számának csökkentéséről, a városban biztosítható személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról valamint a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezettel ellátási szerződés megkötéséről.
A szünet előtt a PÁNKE képviselői átadták a polgármesternek a szeptember 12. és 20-a között, az iskolatej újbóli bevezetéséért összegyűjtött mintegy 1898 darab aláírást, és ezúton kérték a városvezetőt a program megtárgyalására.
A nap második felében rendeletet alkottak a képviselők az emlékmű, a botlókő, az emléktábla és a magyarázótábla állításának rendjéről, valamint a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2011. (V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról is döntöttek. A továbbiakban beszámolókat fogadtak el az Esterházy-kastély felújításáról és a „Fogadj örökbe egy közterületet!” programról. Az ülés hagyományosan a vegyes ügyek megtárgyalásával zárult. Erőss Bulcsú önálló képviselői indítványában előterjesztésre javasolt három kérdést is: a városi ünnepségeken rotációs elv alapján a képviselőtestület tagjai mondjanak beszédet, továbbá ehhez kapcsolódóan az ünnepeken a koszorúzók nevét narrátor mondja be és indítványozta, hogy a testületi ülésekről a Pápa Városi Televízió élő közvetítést adjon. A megjelent képviselők a minősített többség elve alapján elutasították a Jobbik MM képviselőjének indítványát.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!